Nemzetközi hírek

Május 9. - Alapítónk, Terézia anya ünnepe

Ünnepeljünk együtt!

"A szeretet az a kötelék, amely bennünket egymással és Istennel egyesít."

Ma van rendünk alapítójának Gerhardinger Mária Terézia anyának (Regensburg, 1797. június 20. – München, 1879. május 9.) égi születésnapja. Ezen a napon rendünk minden tartománya ünnepel. Ilyenkor egymást is köszöntjük.

Az összetartozás örömét továbbosztva fogadjanak szeretettel nővéreink üzeneteiből néhányat a világ tájairól.

Üzenetek

Monika nővér Afrikában

Ulrik M. Monika nővérünk tavaly december 28-án egy hónapra Afrikába utazott. Kenyai és nigériai útja zarándoklatnak is mondható, hiszen azért indult el, hogy megismerje az afrikai nővérek helyzetét, szolgálatát, megismerje az ottani világot, az emberek életét.

A Boldogasszony Iskolanővérek delegációja részt vesz az ENSZ nők helyzetét vizsgáló bizottságának munkájában

A Boldogasszony Iskolanővérek (SSND) nemzetközi delegációja, melynek tagjai között a Brazíliában, Magyarországon és az Egyesült Államokban működő iskolanővéri iskolák diákjai is helyet kapnak, részt vesz az Egyesült Nemzetek nők helyzetét vizsgáló bizottságának 63. ülésszakán, mely március 11-22. között kerül megrendezésre New Yorkban. A 2019-es ülésszak kiemelt témái a társadalmi védőháló rendszerei, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, a nemek közötti egyenlőséget szolgáló fenntartható infrastruktúra, valamint a nők és a lányok szerepvállalásának erősítése.