Ulrik M. Monika nővérünk tavaly december 28-án egy hónapra Afrikába utazott. Kenyai és nigériai útja zarándoklatnak is mondható, hiszen azért indult el, hogy megismerje az afrikai nővérek helyzetét, szolgálatát, megismerje az ottani világot, az emberek életét.
Mindezt teszi azért, hogy minél mélyebb tudással kezdhesse meg nyáron új szolgálatát, amelyre Isten meghívta őt. Mara Frundt amerikai nővérrel együtt ő lesz az egyik novíciamesternő 2020 nyarától Rómában. Az új csoportban várhatóan – éppen úgy, mint a jelenlegiben – tíz afrikai fiatal lesz, egy dél-amerikai és két magyar. Monika nővér egyhónapos afrikai látogatása lassan a végéhez közeledik. Személyesen találkozott leendő novíciáival, a jelenlegi posztulánsokkal is. Eddigi tapasztalatait rövid levelekben osztotta meg velünk. Ezeket a kis tudósításokat fűztük egybe.
„Kedves Nővérek, első utam Kenyába Kisumuba vezetett. Itt jelenleg négy kenyai, négy nigériai és két ghánai posztulánsunk él. Három fogadalmas nővérrel alkotják a közösséget. Itt töltöttem egy hetet. Még két kenyai közösségben voltam néhány napot: Kipterében és Nyaliengában.
Kipterében meglátogattam rendünk iskoláját és kollégiumát. Az itteni körülmények sajnos elég nehezek, főként európai szemmel nézve. Ugyanakkor a nővérek sok leleményes és gyakorlati tudással is gazdagítottak. Megtanultam tőlük például: sütő nélkül kenyeret sütni, asztalon szoknyát vasalni, sikerrel védeni az ételt a hangyáktól. Hálás vagyok az itteni tapasztalatokért, a találkozásokért.
Nigériába Nairobin keresztül utaztam tovább, de előtte még meglátogattam egy olyan helyet, ahová a posztulánsok közül ketten külső szolgálatra kijárnak. Utcagyerekekkel és veszélyeztetett gyerekekkel foglalkoznak. Segítik őket abban, hogy visszailleszkedhessenek a családjaikba, illetve, hogy iskolaéretté válhassanak. A gyermekek nagy kíváncsisággal és szeretettel fogadták engem, az „ismeretlen, fehér nénit”. Az ölembe ültek, kis kezükkel megtapogatták a hajamat, a bőrömet.
Nigériában Akwangába vezetett az út. Itt a távolságot órában és napban mérik. Így kicsit megelevenedett számomra a szentírási nyelvezet is. Iskolakezdésre érkeztem oda. (Itt is most januárban kezdődött a karácsonyi szünet után a második félév.) A diákok épp egyenruhában gyülekeztek az udvaron. Két nővérünk tanít itt. Számomra nagyon szimpatikus volt, ahogyan a szülőkkel és munkatársakkal, illetve róluk beszélnek. Az iskola hat évfolyamos, mindenki számára bentlakásos. Mivel a víz használata korlátozott, (de talán más okok miatt is) a lányok haja is szinte kopaszra nyírt. Minden iskolának megvan a maga hétköznapi, vasárnapi és szabadidős egyenruhája. Az asszonyok nagy tisztelettel köszönnek itt nekem. Kezdetben nem tudtam mire vélni. Zavarba is hozott. Mígnem kiderült, a tisztelet nem a szerzetesi hivatásomnak szólt, és nem is annak, hogy idegen vagyok, hanem a koromnak. Az idősebbek iránti tiszteletet azonnal kifejezik. Szeretettel gondolok haza, remélem, otthon mindenki jól van. Monika nővér”
Monika nővér még közel tíz napot tölt Afrikában. Hazatérése után részletesebben is beszámol majd tapasztalatairól és élményeiről.