Gyászhír

Paschalis nővértől búcsúzunk

Életének 101., fogadalmas életének 80. évében, hosszú és kegyelmekben bővelkedő életének végéhez ért Pálos M. Paschalis nővér. Búcsúznak tőle nővértársai, egykori tanítványai és Nikodémus rendi szeretetotthonunk dolgozói. Temetése 2022. február 8-án 12:45-kor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben (Budapest X. Kozma utca 8-10.). Életéért hálaadó szentmisét mutatunk be ugyanaznap 15:30-kor a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont kápolnájában (Budapest IX. Knézich u. 3-13.)

In memoriam dr. Nagy Mária Eleonóra

1934. augusztus 29. – 2020. november 8.

Elhunyt Dr. Nagy Mária Eleonóra, a Miasszonyunk Iskolanővérek Diákjainak Országos Szövetségének első elnöke. A megalakulástól, 1991 novemberétől tizenkét éven át vezette a szövetséget. Nagy szeretettel, odaadással dolgozott az öregdiákok közötti kapcsolattartáson.

Búcsú Adrien nővértől

Kongregációnk születésnapján, október 24-én búcsút vettünk Adrien nővértől. Gyászunkat vigasztaló örömre fordította az Úr a szentmiséből áradó kegyelemmel, Kondé Lajos atya felemelő gondolataival, a Szegedi Dómban egybegyűlt imádkozó közösség megtartó erejével, a temető fái közt beszűrődő szelíd őszi napsütéssel.

Pekó M. Adrien nővér gyászjelentése

Szeretett nővérünk halálhírét és a róla készült nekrológot már olvashatták oldalunkon. A most közzétett hivatalos gyászjelentésben, a temetés részleteiről is hírt adunk. S ezennel közöljük, hogy a temetés utánra tervezett fogadás és megemlékezés a járványhelyzetre való tekintettel elmarad. Azok számára, akik a szegedi dómban tartandó gyászszertartáson nem tudnak részt venni, online közvetítést biztosítunk. Ennek technikai részleteiről később adunk hírt.