Teremtésvédelem
2025. március 22. A víz világnapja
Szeptember 1. A teremtés imanapja

Fabatka vásár a Karolinában

A napokban megtartották a szegedi Karolina iskolánk történetének második fabatka vásárát. A rendezvény elsődleges célja az volt, hogy az alsós diákok által hozott játékok és gyerekkönyvek egy részét olyan közösségeknek, szervezeteknek adományozzuk, ahol örömmel fogadják, mert az ottani gyerekeknek nincs lehetőségük minőségi játékokhoz jutni.
A Föld órája

A Föld órája akció 2006-ban indult, s azóta világszerte megrendezésre kerül március utolsó szombatjának estéjén. Az akcióhoz csatlakozók egy órára lekapcsolják a villanyt, és nem használnak áramot, csak ha feltétlenül szükséges. A cél elsősorban bolygónk megőrzése és a teremtett világ fenntartása iránti felelősségünk tudatosítása.
December 10. - Emberi jogok világnapja

December 10-én, advent második vasárnapján meggyújtottuk a koszorún a második gyertyát is, kifejezve ezzel, hogy egyre közeledik a Világosság, aki békét és igazságosságot hoz az életünkbe. Ehhez a gondolathoz kapcsolódik az Emberi jogok világnapja is, mely szintén erre a napra esett, és amelyről világszerte megemlékeznek az iskolanővérek. Azzal a céllal tesszük ezt, hogy töredezett és sebzett világunkban „az igazságtalanság okai megszűnjenek, és felépüljön a béke, az igazságosság és a szeretet világa.” (A Boldogasszony Iskolanővérek Konstitúciójának 17.
Laudato Si’ Movement adventi naptár 2023
Műanyagmentes július - 2023

A Laudato Si” Mozgalom 2023-ban is meghirdette a Műanyagmentes július elnevezésű kampányát, melynek keretében heti rendszerességgel kihívások elé állítanak bennünket azért, hogy mi is vállaljunk részt a műanyaghasználat csökkentésében. Bár nehéz teljesen elkerülni a műanyagból készült eszközök használatát, kis erőfeszítéssel találhatunk alternatív megoldásokat.
A probléma megoldása az lenne, ha valamiképpen szembeszállnánk a selejtezés kultúrájával, amely az egész bolygót fenyegeti. Ferenc pápa
„Fabatka” vásár a Karolina Iskolában

A környezeti felelősségre való nevelés olyan viselkedésformákra ösztönözhet, amelyek közvetlen és jelentős hatással vannak a környezettel való törődésre […]. Mindez egy olyan nagylelkű és méltóságteljes kreativitás része, amely az ember legjobb oldalát mutatja meg. Ha mély motivációk által vezetve valamit újra felhasználunk ahelyett, hogy gyorsan kidobnánk, az olyan szeretetcselekedet lehet, amely belső méltóságunkat fejezi ki.(Laudato si’ enciklika 211)
Oldalszámozás
- 1. oldal
- Következő oldal