Június 20. Boldog M. Terézia Gerhardinger születésnapja
1950 júniusában kezdődött el a magyar szerzetesek több hullámban történő kitelepítése. A 75 évvel ezelőtti eseményekre emlékezve, június 10-én, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai-épületének dísztermében szervezett konferenciát a Magyar Rendfőnöknők Konferenciája, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága.
A konferenciát megnyitó köszöntőjében Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök úgy fogalmazott:
Kongregációnk ma, június 12-én emlékezik Boldog M.
A Szentlélek pünkösd napján áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és
..az a küldetésünk, hogy Boldogasszony iskolanővérekként hirdessük az Örömhírt, és egész életünket azért az egységért áldozzuk, amelyért Jézus Krisztus küldetett.
Március 16-án, ünnepi szentmise keretében 25 társult tagunk újította meg a három évvel ezelőtt tett ígéretét.
Társult tagjaink olyan nők és férfiak, akik az iskolanővéri karizmát abban a szűkebb vagy tágabb környezetben váltják valóra, ahol élnek. Ígérettételünk tanúságtétel arról is, hogy alapítónk, Boldog M. Terézia Gerhardinger karizmája eleven, élhető és éltető.
Az Úr bőséges áldása és alapítónk égi imái kísérjék társult tagjaink mindennapjait!