E rendhagyó tanévet minden iskolánk igyekezett úgy befejezni, hogy ne vesszenek el az évtizedes és fontos hagyományok. A budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont végzős diákjai is méltó ünnepség keretében vettek búcsút iskolájuktól. A ballagók nevében Pálfi Zsófia írt szép sorokat a diákévekről.
Patronás évek
Ahogy visszaképzeltem magam a karanténból a Patronába, láttam a jól ismert folyosókat, a kicsi elsősöket az ebédlő felé menet, a tanári előtt azokat, akikre felnézek, akik mindig szeretettel és bátorítással voltak felénk. Az udvart, ahová jó időben kiültünk, a tornacsarnokot, ahol táncoltunk és meccseink voltak. Láttam az osztálytermeinket, ahol az ablakokban minden évben változott a kilátás, egyre közelebb kerültünk a templomtoronytól a kert fáihoz. A mi hat évünk alatt tovább nőtt a szemközti vadszőlőfal – és még sok osztály előtt fog tovább terebélyesedni, mert már a tanáraim diáksága alatt is itt volt.
A negyedik emeleten még névsorban ültünk, tanultuk a neveket, szoktuk a köpenyt és a reggeli ima szövegét, a harmadikon izgultunk a Terézia anya-napi előadásainkért, a másodikon már a táncvizsgához próbáltuk a ruhákat, most pedig az első emeleten a jövőnkről beszélgetünk – közel érve az iskola ajtóihoz, amin hamarosan kimegyünk.
Egyszer kémiaórán kilencedikben a nemesfémekről, ásványokról átterelődött a szó János Jelenések könyvére: ,,A győzteseknek rejtett mannát adok és egy fehér követ. A kövön új név van, amelyet senki más nem ért, csak aki megkapja." Az óra után még sokat gondolkodtam azon, vajon mi lesz majd az új név. Rájöttem, hogy igazából mindenen keresztül Hozzá lehet eljutni, akár a kémiában az anyagokon át, de más tantárgyakban más félmondatokon keresztül, amik Istent mutatják meg. Leginkább talán ez mondja el, mitől különbözik a Patrona más iskoláktól.
A közösségi létből is sokat kaptunk: nyaranta a testvérosztállyal evezős táborba mentünk, az osztállyal megjártuk Magyarországot az Őrségtől Máriapócsig. Volt lehetőségünk megismerni más évfolyamokat a PKT-ban, ahol a reggelt a Duna-parton kezdtük tornával, napközben kirándultunk, este pedig a tábortűznél beszélgettünk vagy nevettünk egymás improvizációin. Volt sportnapunk, tanári produkciós farsangunk, saját vizes akadályversenyünk az ÖKO-héten, és ez mind nagyon különleges ajándékká vált az idő elteltével.
Van egy igehely a kápolnában, a Krisztus-szentképen, amit már sokszor betűzgettem, olvasgattam a misék alatt: ,,Gyertek hozzám mind kik megfáradtatok, én felüdítelek titeket." Ennek az oázisnak lett számomra a Patrona valóban a nyitótere, itt találtam rá Istenre, a barátaimra, a felnőttekben a mesterekre, arra, hogyan lehet hitelesen, boldogan élni Krisztus közelében. Egy Istenben bízó életre kaptam felvértezést, amiért nem lehetek elég hálás.
Pálfi Zsófia