A szegedi Karolina iskolánkból elballagtak a nyolcadikos és a tizenkettedikes diákjaink. Fábián Berta az érettségizők nevében idézi fel az elmúlt éveket, a családias légkörben megélt kedves emlékeket.
Mit köszönhetek a Karolinának?
Nehéz szavakba önteni, mit is jelentett számomra ez a pár év a Karolinában. Igazából nem is csak néhány évről van szó. Már óvodába is ide jártam, majd az alsós éveimet és a gimnáziumot is itt folytattam. Rengeteg emlék, élmény kapcsolódik az iskolához, amelyekre mindig szívesen gondolok vissza.
Sajnos az utóbbi év rendhagyó volt, hiszen a koronavírus miatt többnyire otthonról kellett tanulni. Ekkor jöttem rá, hogy minden apró mozzanatát szerettem annak, hogy iskolába járhattam, hogy ide járhattam. A legegyszerűbb hétköznapokat is élveztem, még ha nem is történt semmi különös, mert egy barátságos közeg vett körül, ahol mindig számíthattam a tanárokra és az osztálytársaimra.
Az emberben utólag értékelődnek fel az apró dolgok. Mostanra örömmel gondolok vissza a hétfői, reggeli körökre. Annyira jó volt látni az egész iskolát egyben, ráadásul olyan témákról beszéltünk, amelyek gondolatébresztők voltak és formálták a világról alkotott képemet. A majális, a Karolina-nap, az évnyitók, az évzárók mind erősítették az iskolához tartozás érzését. Az osztálymisék, lelki napok és az itt kapott értékrend pedig erős gyökereket adott a lelki fejlődésemhez.
Az iskola nyújtotta lehetőségeknek hála, számos területen kipróbálhattam magamat, amiért nagyon hálás vagyok. Széles választék állt rendelkezésre a délutáni sportfoglalkozásokból, így mindenki meg tudta találni a számára megfelelőt. A zenetanulásra is hangsúlyt fektet a Karolina, így lehetőségem volt fuvolán és zongorán tanulni, amit nagyon élveztem, főleg a közös zenekaros próbákat. Sohasem fogom elfelejteni az énekkarral megélt élményeimet. A próbák is mindig remek hangulatban teltek és a fellépések is felejthetetlen emlékek, főleg a görögországi út.
Az iskolának köszönhetem azt is, hogy cserkész lettem, s ezáltal egy remek közösséget találtam, a természet iránti szeretetem is növekedhetett. Az osztálykirándulások is felejthetetlen élmények voltak, jó volt megtapasztalni, ahogyan összecsiszolódtunk. Szívesen emlékezem vissza arra is, amikor Erdélybe mentünk síelni a felettünk járó évfolyammal. Örülök, hogy nemcsak az osztálytársaimmal, hanem a többiekkel is sikerült jó kapcsolatot ápolnom. Ebben segített az is, hogy edzéseken, cserkészeten, énekkaron is sokszor együtt voltunk. Az egész iskola az összes tanárával, diákjával és dolgozójával olyan volt számomra, mint egy nagy család, ahol számíthatnak egymásra az emberek.
Amit érzek most az a hála, hiszen annyi mindent kaptam itt: barátokat, élményeket, lehetőségeket. Így a végére csak annyit írnék: Köszönöm, Karolina!
Fábián Berta
