Baranya tanár úr Jevgenyij Vodolazkin orosz író Laurosz című könyvéből idéz. A költői szépségű regény a XV. századba kalauzolja az olvasót, s általa egy középkori orosz szent életét ismerhetjük meg.
„Sok erőt vesztett aznap, mert még sosem volt szüksége egyszerre ennyi embernek a segítségére. Az utolsó házban, melyet fölkeresett Arszenyij, elaludt a beteg mellett. Aludt, és az őrangyaláról álmodott, aki elhajtotta tőle a pestises levegőt. Még éjszakára se csukta össze a szárnyait. Arszenyij csodálta a fáradhatatlan angyalt, és megkérdezte, hogyhogy nem merül ki.
Az angyalok nem fáradnak el, felelte az angyal, mert nem takarékoskodnak az erőikkel. Ha nem gondolsz arra, hogy az erőid végesek, te sem fáradsz el. Tudd meg, Arszenyij, hogy csak az tud a vízen járni, aki nem fél attól, hogy elmerül.”
A regény főhőse, Arszenyij súlyos bűnt követ el, és egész életében a vezeklés és istenkeresés útját járja a maga és szerelme számára. Vándorlásának elején pestisdoktorként látogatja az orosz falvakat. A fenti idézet e gyógyító szolgálata során történtekről szól.
Bár nagyon könnyű párhuzamot találni napjaink megpróbáltatásai és a regény történései között, mégsem ezért vettem elő ezt a szakaszt. Lassan a nagyböjt végéhez közeledünk, és elfáradunk az Isten és az embertársak szolgálatában. Kimerültségünk hitbeli kételyeink növekedésével jár. Arszenyij számára és számunkra is az angyal szava vigasztalás: ne méricskéljük erőforrásainkat, időnket, ha a ránk bízottak őrangyalaként kell helytállnunk. Krisztus megadta Péternek, hogy a vízen járjon: nekünk is ad elég hitet és kegyelmet ahhoz, hogy mindennap felvegyük keresztünket.