Minden új élethelyzet, életünkben történt változás arra hív minket, hogy lépjünk ki az eddigi életünkből, hiszen valami újat készít számunkra Isten. Ebbe az újba lépjünk bele, ezzel a megújító kegyelemmel működjünk együtt. Az idei nagyböjt igazán nagy változást hozott mindannyiunk életében. Minden eddiginél mélyebb belső útra hív.
Ábrahám már idős ember volt, amikor az Úr nagy útra hívta. Francesco Bassano (1475–1530) itáliai festő képe felidézi a pillanatot, amikor Ábrahám engedelmeskedik és elfogadja az ígéretet. Istenhez fordul, nézi őt, kezét nyújtja felé és hallgatja őt. Ábrahám fehér szakállas agg ember már, akinek nehéz lehetett meghoznia a döntést, hogy elinduljon. De éltes kora ellenére tudott még remélni a lehetetlenben és szívének ez a készsége jobban tetszik Istennek, mint bármilyen nagy tett.
Igaz, Isten távol van, az égben, a felhők közül ragyogó, természetfeletti fényből bukkan fel. Ábrahámhoz lehajol, hogy beszéljen vele. Kapcsolatba lép vele és szava párbeszédre hívja, ugyanakkor engedelmességre is, és arra, hogy hittel befogadja a szavát.
Ábrahám számára titok, hogy mi az „a föld, amelyet mutatok neked”. Bassano egy távoli, hegyes, kékes országot idéz fel. Fény ragyog ott, szent hely, egy új élet reménye.
Bizalom Isten szavában… vak bizalomra van most nekünk is szükségünk. Isten tudja csak, hogy hová küld bennünket.
Az Ábrahámnak adott parancs, hogy induljon, azt jelenti, hogy ez az indulás áldást fog hozni számára: „Menj magad felé”, mondja a héber szöveg… Ábrahám azért indul el, hogy Istennel találkozzon. És az áldás, amit kap, mindannyiunknak szól, a föld minden családjának. Így mindannyian bizalommal útra kelhetünk.
Az idei nagyböjtben különösen arra hív minket az Isten, hogy elinduljunk egy belső úton Hozzá és magunk felé. Minden bezártságunk ellenére az idei nagyböjtben is úton vagyunk.