In memoriam Zöllner M. Carissima nővér

(Elek, 1925. augusztus 11. – Debrecen, 2020. június 30.)

Életének kilencvenötödik, szerzetesi fogadalmas életének hetvennegyedik esztendejében Debrecenben elhunyt Zöllner Franciska M. Carissima nővér. Az alábbi nekrológban rá emlékezünk.

Carissima nővér Eleken született 1925. augusztus 11-én.  Rendünkbe tizenöt évesen 1940-ben lépett be Szegeden. Első fogadalmát is itt tette le 1946-ban, örökfogadalmat 1960-ban tett Debrecenben.

Amikor megszületett, gyönge kislány volt. A születése után rögtön meg is keresztelték, félve attól, hogy nem éri meg a másnapot. Megérte, és megerősödött. Már gyerekként sokat segített a szüleinek. Négy évet járt elemi iskolába, majd gazdasági iskolába került  – akkori nevünkön – a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérekhez. Itt tanult öt évig. Annyira megszerette a nővéreket, hogy állandóan a közelükben akart lenni. Sokat segített nekik. Már ekkor eldöntötte, hogy iskolanővér szeretne lenni. Az édesanyja örült a döntésének, az édesapja és a bátyja haragudott érte. A kis Franciska azonban eltökélt volt, jelentkezett a rendbe, és kifejezte, hogy házinővér szeretne lenni. Ezen maguk a nővérek is megdöbbentek, hiszen módos parasztcsaládok lányai inkább tanítónővérek akartak lenni.

Ő maga így mesélt a kezdetekről: „Nagyon vallásos szülők neveltek. Zárdába jártam iskolába. Megszerettem a nővérek szép és imádságos életét, mindig többet voltam köztük, ezért úgy gondoltam, követem a jó példát. A környezetem nem akarta elhinni, hogy apáca akarok lenni. Nagyon eleven és jókedvű lány voltam. Az egyik jó nővér meg is jegyezte: Franci, belőled nem lesz semmi…

Ez a „semmi” végül az Istent szívvel-lélekkel alázatosan szolgáló nyolcvan esztendőn át tartó szép szerzetesi élet lett.

Az első években sokat dolgozott a rend konyháján, majd az óvodában volt dadus. Innen került vissza ismét konyhai, fizikai munkára. Télen négykor kelt, ő gyújtotta be az összes kályhát. Mire a diákok megérkeztek, már meleg fogadta őket.  Így emlékezett vissza ezekre a kezdeti dolgos évekre: „Mindig jókedvünk volt, mindennek tudtunk örülni.”

Még novícia volt, amikor bejöttek az oroszok. Azért, hogy a fiatal lányokat védjék, elküldték őket Szabadkára. De az oroszok is akkor érkeztek meg a délvidéki városba.  Onnan Carissima nővér Martonosra ment tovább.  Később innen csempészte őt és egy rendtársát vissza Szegedre egy szerb ember szénásszekéren. Ez a szerb nem engedte meg az oroszoknak, hogy a határon vasvillával megbökdössék a szénát, amely a két fiatal nőt rejtette. Carissima nővér és társa így menekült meg.

A háború alatt és után a családját sajnos több csapás is érte. Sváb származásuk miatt mindkét lánytestvérét elvitték a Szovjetunióba malenkij robotra. A szüleit pedig 1946-ban kitelepítették.

Carissima nővért 1948-ban kihelyezték a szegedi püspökségre. Húsz évig tevékenykedett a mosókonyhában, tíz évig volt a konyhán.  Amikor a szegedi anyaházat bezárták, sok nővérrel együtt ő is szétszóratásba kényszerült. Ugyanakkor hálás volt azért, hogy ott maradhatott Szegeden a püspökségen, bár az ötvenes évek kemény éveiből ő is részesült. Tanúja volt annak, ahogyan az AVO-sok éjjel-nappal a püspökségen voltak, és minden igyekezetük az volt, hogy Hamvas Endre püspököt „megtörjék”.

Carissima nővér itt a püspökségen tanult meg főzni, ahogyan humorral ő fogalmazott „a magam kínján”. Kiváló szakácsnő lett belőle, aki szerette a munkáját. És őt is sokan szerették, nemcsak a főztjét. Egész életében tevékeny volt. Lénye vidámságot, kedvességet sugárzott. Azért, hogy még többet tudjon segíteni másoknak, negyvenhét évesen autót vezetni is megtanult.

A Debrecenhez tartozó Homokkertbe 1980 őszén került, ahol egy nagybeteg pap mellett lett házvezetőnő. Uhrin György atyát még kispapként ismerte meg Szegeden. A súlyos cukorbetegségben szenvedő atya védangyala lett. Carissima nővér nagy alázattal fogadta az új helyet, az új feladatot. Bár a kezdet nem volt könnyű. Nemcsak házvezetőnő és betegápoló volt itt, hanem a homokkerti Magyarok Nagyasszonya-kápolnát is ő tartotta rendben. Ha kellett, harangozott, ha kellett, takarított, oltárt díszített, ha kellett, havat söpört. Debrecenben sok szép emberi kapcsolattal lett gazdagabb. Ő is sokat segített másoknak, s később, amikor az egészsége megrendült, neki is sokat segítettek. Különösen is hálásak vagyunk azért, hogy homokkerti magányában életre szóló barátságot kötött a hatgyermekes Schaff családdal.

Áldozatos, szorgalmas életére így emlékezett vissza: „Nagyon szerettem dolgozni. Ameddig csak tudtam sütöttem és főztem. Szerettem másokat szolgálni. A legszebb emlékem, amikor karácsonykor többedmagammal kilencven emberre főztem. Nem volt mindig könnyű, de nagyon szép életem volt.”

Hálatelt szívvel emlékezünk Carissima nővérre, akinek nem csupán a neve jelentette azt, hogy a „legkedvesebb”, de ő maga is az volt. Örültünk neki, amikor több mint félévszádos kinti élet után beköltözött debreceni közösségünkbe. Amikor az idős nővéreket onnan elhoztuk a budapesti szeretetotthonunkba, a vezetőség – felismerve, hogy Carissima nővér milyen sok szállal kötődik a városhoz, ottani kapcsolatokhoz –, a Szent Erzsébet Szeretetotthon gondoskodásába ajánlotta őt. Itt élte élete utolsó szakaszát sok testi szenvedés és szüntelen imádság közepette. Az őt látogató barátok, nővérek mindig gazdagodtak a vele való találkozás által.

Hisszük, hogy most már megpihenhet, s az Isten, akihez kislány korától kezdve oly hűséges volt, magához ölelte őt.

Carissima nővért 2020. július 31-én 17:00 órai kezdettel kísérjük utolsó útjára Debrecenben. A temetés helyszíne rendünk urnatemetője. (4024 Debrecen, Szent Anna utca 20-26.)

Carissima nővérrel 2011-ben svetitses diákok beszélgettek életéről, a negyedórás interjú megtekinthető Youtube-csatornánkon.

Boldogasszony Iskolanővérek

2020. július 02.