Szavak

Szolgálatunk olyan jellegű, hogy állandó rugalmasságot kíván tőlünk, nincs két egyforma nap egy iskolanővér életében. Valamennyi talentumunkat kamatoztathatjuk, hiszen mindig újabb és újabb kihívásokat jelent a nevelői munka.

Közösségünk számára fontos, hogy egységünket a sokszínűségben valósítsuk meg. Ettől is változatos az életünk. Sokszínűségünket bizonyítja, hogy amikor megkérdeztük a nővéreket, mi jut eszükbe a változatosság szóról, igen sokféle választ adtak:

örömteli élet

minőségi, céltudatos életvezetés

A bizalom és a bátorság Isten ajándéka. Olyan erőt jelent nekünk, iskolanővéreknek, amely cselekvésre indít. Erősíti hitünket abban, hogy Isten jelen van az életünkben, és igazából ő az, aki cselekszik bennünk és általunk. Az ő cselekedeteit fedezhetjük fel saját és közösségünk élettörténetében. Erre hagyatkozhatunk.

Bizalom és bátorság nélkül nincs fogadalmas élet. Isten bízik bennünk, és ez bátorságot ad, hogy átadjuk neki önmagunkat. Fogadalmas életünkben rábízzuk magunkat a Gondviselésre és a közösségre, és ez bátorságot, szabadságot ad Isten országának szolgálatához.

Számunkra a nevelés a leginkább boldogító tevékenység, de ezt magunkon kell kezdenünk, hiszen mindazzal nevelünk, amik vagyunk, és amit teszünk. Jelenlétünk a fiatalok között arra kötelez bennünket, hogy egész személyiségükre figyeljünk, és teljes kibontakozásukat szolgáljuk. Úgy tekintünk tanítványainkra, mint Isten teremtményeire és képmásaira. Ha jól segítjük őket, képessé válnak arra, hogy megtalálva élethivatásukat latba vessék adottságaikat a Föld emberhez méltó alakításában.

Szerzetesi életünk forrása az Istennel való kapcsolatunk. Személyes és közös imádságainkban vele találkozunk, ez tartja fenn és mélyíti el neki szentelt személyes és közösségi életünket.

Életre szóló közösséghez tartozni hatalmas ajándék, ugyanakkor mindennapi feladat. Megosztjuk egymással adottságainkat, talentumainkat, de gyengeségeinket is. Így járulunk hozzá létünkkel a közösség életéhez.

Egymásra utaltságunk, imádságunk, párbeszédünk és szolgálatunk olyan közösséggé alakít bennünket, melynek egy a szíve-lelke. Amikor helyi közösségeinkben, tartományunkban és egész iskolanővér-kongregációnkban az egységünkért fáradozunk, reményt adó jellé válunk a megosztottságtól szenvedő világban.

Akit Isten hív, azt utána küldi is. Isten arra hív, hogy vegyünk részt küldetésében: legyünk tanúja, eszköze annak a szeretetnek, amit megtapasztalhatunk Tőle.

Az Atya azért küldte Jézust az emberek közé, hogy kinyilatkoztassa szeretetét a világnak. Ugyanígy Jézus azért küld bennünket, hogy ott, ahol vagyunk, létünkkel Krisztust tegyük láthatóvá a továbbajándékozott szeretet, hit és remény által. Mi a világban tapasztalható sokféle szükségletre, ínségre úgy válaszolunk, hogy különféle apostoli munkákat végzünk, melyek által az ember teljes képzését szolgáljuk.

Isten hívását meghalljuk, ha figyelemmel élünk. Hiszen az Úr az ő hívását igéjében, az emberekben, az élet, az egyház és a világ helyzeteiben és szívünk rezdüléseiben adja tudtunkra.

Létezik nagyobbnak mondható hívás, mely talán azért tűnik nagyobbnak, mert esetleg egy már kialakult életformából hív ki, egy addig ismeretlen útra hív. Ilyen például az a meghívás, amikor valaki a szívében ébredt isteni hívó szót felismerve, elhagyja addigi biztonságát, kialakított életvitelét és útra kel, követve egy belül megszólaló, vagy épp külső körülményekből kihallatszó hangot.