Energiakaland, flashmob a Szignumban

A környezetbarát jövő közlekedését hozta a makói Szignum diákjainak számára testközelbe egy különleges program 2019. november 22-én, pénteken.  A KEHOP-5.4.1-16-2016-00351 kódjelű pályázathoz kapcsolódóan egy elektromos autót ismerhettek meg és próbálhattak ki felsős tanulóink. Az e-autót a tanulók egy előre begyakorolt koreográfiával fogadták: a jövő generációját képviselve körbe álltak az iskola udvarán, majd a hangtalanul begördülő kocsinak megnyitva a kört mintegy befogadták a jövő technológiáját képviselő járművet. Ez a flashmob jelképesen a jövő környezetbarát nemzedékének és innovációs értékeinek egymásra találását jelenítette meg.

Az E-ON által, Energiakaland címmel meghirdetett lehetőség keretein belül, hatodikosaink két tanítási órán keresztül mélyülhettek el a környezettudatosság témakörében, amelyben hasznos információkat szerezhettek. Azok pedig, akik vállalták, hogy családjuk háztartásának energiafogyasztását havonta naplózzák, egy kört is tehettek utasként a Nissan Leaf típusú, automataváltós e-gépkocsival, amelynek működése teljesen zajmentes volt.

A résztvevők lelkesen, a helyzet fontosságát átélve vettek részt a villámcsődület egyszerű koreográfiájában.

További információ ezen a linken olvasható.

Ne jelenjen meg a nyitóoldalon
Be