Az idei évben a teremtés hete kapcsán iskoláinkban megismertettük a diákokkal a Laudato Si’ célokat és az ehhez kapcsolódó megvalósítási fórumot. A pápai enciklika nyomán megfogalmazott hét cél megvalósításához kongregációnk is csatlakozott 2021. május 25-én. Ebben karizmánkhoz és egységre irányuló küldetésünkhöz hűen arra köteleztük magunkat, hogy egyszerűbben, felelősebben és fenntarthatóbb módon élünk, és másokkal együttműködve az élet méltóságára és a teremtett világ megóvására nevelünk, azért szót emelünk és cselekszünk (lásd a Boldogasszony Iskolanővérek Laudato Si’ célok iránti nyilvános kötelezettségvállalását).
A hét cél megvalósítása során iskoláink pedagógusaira, dolgozóira, diákjaira és az ő családjaikra is számítunk. Ennek első lépéseként diákjainkkal megismertettük a célokat, s egy ezeket bemutató plakáttal hívtuk fel a figyelmüket a kérdés fontosságára. Emellett közösen imádkoztunk a célok iránti nyitottságért, elköteleződésért, és a megvalósulás előmozdításáért, illetve reflektáltunk személyes érintettségünkre és saját felelősségünkre az egyes célok megvalósításában.