Felhívás! FRISSÍTVE

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológia Intézetének oktatója (Dr. habil Bögre Zsuzsanna) és diákjai ( I. éves MA hallgatók) olyan egykori patronás diákok jelentkezését várják, akik a gimnázium tanulói voltak 1950-1960, 1960-1970 vagy 1970-1980 között. A megkeresés célja, hogy egy olyan beszélgetésre invitáljuk őket, amely az iskolás évek tapasztalatairól szól.

Ugyan a meghirdetett rendkívüli veszélyhelyzet miatt az eddig meghirdetett rendezvényeink, így a Boldogasszony Kolostori Kávézóba tervezett nagyböjti alkalmak és az áprilisi öregdiák-találkozó is elmaradnak, de az interjúkat egy későbbi időpontban megtartjuk.
Továbbra is várjuk egykori tanítványaink jelentkezését, a lent megadott határidőn túl is!
Kérjük, további hírekért kísérjétek figyelemmel honlapunkat, Facebook-oldalunkat.

Részletek:

Három 6-10 fős csoportot szervezünk, akikkel a pázmányos szociológus hallgatók körbeszélgetést készítenek a gimnáziumban töltött évekről.
A beszélgetés célja, hogy a Boldogasszony Iskolanővérek áprilisi 18-i öregdiák-találkozóján beszámolhassunk a diákok korabeli gimnáziumi életéről.
A beszélgetés helyszíne a Patrona Hungariae Gimnázium Knézits utcai épülete.
A beszélgetés időpontja: jelentkezés után mindenkivel egyeztetünk időpontot, s a megbeszélés alapján szervezünk három csoportot. A beszélgetés lebonyolítását 2020. márciusra tervezzük.
A jelentkezés határideje: a felhívás megjelenésétől kezdődően március 15-ig.

Jelentkezés Katona Zsófiánál, a rend kommunikáció felelősénél e-mailben a communicatio@iskolanoverek.hu e-mail címen (telefonszám megadásával), vagy telefonon: +36 1 215 9017.

2020. március 10.