Hét éves lett a Laudato Si' Mozgalom

Hihetetlenül hangzik, pedig igaz: 2022. január 15-én a Laudato Si' Mozgalom hétéves lett!

Ez alatt a hét év alatt sok százezer ember törekedett arra, hogy világszerte valódi reményt nyújtson emberek millióinak. Ugyan még tengernyi tennivalónk van a teremtésvédelemmel kapcsolatban, ugyanakkor nem töltöttük tétlenül az elmúlt hét évet sem.

Szeretnénk megosztani veletek, Önökkel, mit tanultunk az elmúlt időszakban. Szeretnénk bemutatni azokat az egyszerű, köznapi tetteket, amelyekkel az Isten által teremtett világunkról – emberhez méltóan – gondoskodhatunk. Igaz keresztényként, otthonunk, a Föld polgáraiként szeretnénk ápolni és őrizni Istentől kapott ajándékunkat, a teremtett világot.

Ferenc pápával és a teremtésért aggódó 1,3 milliárd katolikussal karöltve a Laudato Si' Mozgalom 52 módszert dolgozott ki, amelyek segítségével imádkozhatunk és cselekedhetünk földi otthonunk megőrzéséért.

A Szentlélek adja meg számunkra a kreativitás ajándékát, hogy képessé váljunk a közjó mind teljesebb szolgálatára!

Arra hívunk minden érdeklődőt, hogy az alább felsorolt (csupán) 20 ötletet, javaslatot egészítse ki, formálja és valósítsa meg kedve szerint!

1. Kezdd el olvasni, vagy olvasd újra Ferenc pápa Laudato Si' című enciklikáját! Buzdítsd családtagjaidat, barátaidat, diáktársaidat arra, hogy ők is ismerkedjenek meg az enciklikával! Naponta egy oldalnyi ismeret is segít közelebb kerülnöd otthonunk, a Föld szenvedéséhez!

2. Indíts Laudato Si'-kört, vagy csatlakozz egy ilyen körhöz!

3. Légy úgynevezett Laudato Si' animátor! Segítsd közösségedet, hogy életre keltsétek a Laudato Si’ céljait!

4. Lehetőleg a helyi piacon, őstermelőtől vásárolj, ne bevásárlóközpontokban! Ha helyi élelmiszert vásárolsz, elkerülheted a költséges és környezetszennyező szállítást és csomagolást, ráadásul településed közösségét is támogatod.

5. Takarékoskodj a papírral! Csak a legszükségesebbeket nyomtasd ki! Lehetőleg újrahasznosított papírt használj!

6. Szervezz zöldterületek (parkok, folyópartok, elhagyott telkek, egyéb közterületek) megtisztítására és gondozására irányuló kampányt, vagy vegyél részt ilyen akciókban!

7. Szervezz ima-összejöveteleket, vagy vegyél részt a Laudato Si' Mozgalom által meghirdetett imákon!

8. Takarítsd a házadat, lakásodat, iskoládat, osztályodat, plébániádat, közösségi tereidet környezetbarát és biológiailag lebomló termékekkel!

9. Ismerd meg az erdőben élő őslakosok, közösségek szempontjait is! Azzal is támogathatod az erdőirtás ellen fellépők erőfeszítéseit, ha nem fogyasztasz olyan termékeket, amelyek kizárólag az erdők pusztításával állíthatók elő.

10. Csak annyi ruhát vásárolj, amennyire valóban szükséged van!  Légy tudatos fogyasztó! Próbáld megtudni, hogyan készültek a ruháid, milyen körülmények között dolgoztak azok, akik megvarrták számodra! Utasítsd el az „eldobás kultúráját”! Gondolj arra: ha magad javítod, esetleg varrod a ruháidat, a kreativitásodat is fejleszted! Vásárolj használtruha-boltokban!

11. Tudatosan használd a tömegközlekedést!

12. Próbálj meg csak annyi ideig zuhanyozni, ameddig a kedvenc dalod tart! Legyen ez szívednek kedves kihívás! Buzdíts erre másokat is!

13. Takarékoskodj otthon az árammal! Légy körültekintő a fogyasztási szokásaidat illetően!

14. Ültess, nevelj fát! Növény az erkélyen, az osztálytermedben, iskolád folyosóján, a plébánia közösségi tereiben is nevelhető. Ne csak ültess, hosszú távon is gondoskodj ezekről a növényekről!

15. Vállalkozz autóközösségre! Ha az utazásodat nem tudod közösségi közlekedéssel megoldani, lehetőleg akkor se utazz egyedül egy autóban!

16. Takarékoskodj a vízzel a WC-öblítéskor is!                                                              

17. Értékeld és támogasd azokat az elkötelezett, keresztény szervezeteket, amelyek a közjót igyekeznek szolgálni! Tudomásukra hozhatod, hogy látod, érzékeled a jóra törekvésüket! Tudósíthatsz munkájukról az online vagy helyi médiában! Akár általatok alapított (helyi, közösségi) díj adományozásával is kifejezhetitek hálátokat munkájukért! Ne felejtsd, az elismerés gesztusa lelkesítő és megerősítő számukra!

18. Minden este húzd ki a nem használt elektromos készülékeidet az áramforrásból!

19. Fogyassz több, elismert ökológiai mezőgazdaságból és állattenyésztésből származó terméket! Tanuld meg megkülönböztetni az árucikkeken található címkéket!

20. Értsd meg, mit is jelent a bioklimatikus építészet! Olyan épületekről van szó, amelyek tervezése és építése során nem pazarolják az építési anyagot, energiát, és a kész épületek valóban nem károsítják a bennük lakók egészségét.

Folytatás következik!

Forrás: https://laudatosimovement.org/2021/12/22/52-ways-to-care-for-creation-en-news

2022. január 18.