Hazataláló tábornak hívjuk azt a népszerű, ma már hagyománnyá vált nyári eseményt, amelynek keretében a Vajdaságba várjuk a helyi és az anyaországi diákokat. A tábort a térségben száznegyven éve jelen lévő nagybecskereki Boldogasszony Iskolanővérek szervezik az általuk vezetett Szathmáry Karolina Kollégium munkatársaival és az anyaországi iskolanővéri iskolák nevelőivel közösen. A Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács javaslatára Magyarország Kormánya és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a 2018-ban létrejött kezdeményezést nemzeti jelentőségű vajdasági programmá nyilvánította és támogatja.
Koncz M. Julianna nővér, a tematikus tábor megálmodója, a magyarság és a kereszténység, valamint a közösségi összetartozás megélését tűzte ki célul. Ugyanezen értékek határozzák meg a magyar lánykollégium életét is, amit huszonöt évvel ezelőtt, a délszláv háború kritikus időszakában alapított Rácz M. Gizella nővér. A diákotthon az idei tanévtől kezdve ismét abban az épületben működik, amelyben a kommunizmus előtt az iskolanővérek rendháza és iskolája működött. Ez az impozánsan felújított épület ad otthont az idei Hazataláló tábornak, amelynek keretében – egy pandémiás év kihagyása után – ismét mintegy száz anyaországi és vajdasági diák találkozik. Innen kiindulva bejárják a Délvidék legszebb helyeit, megismerve a történelmi keresztény Magyarország értékeit. A vajdasági területeken túl a táborozók eljutnak Közép-Szerbia olyan izgalmas helyeire is, mint a manasija erődkolostor vagy a resavai cseppkőbarlang.
A fiatalok – beszámolóik szerint – életre szóló élményekkel és barátságokkal gazdagodnak a táborok során. Azok is, akik az anyaországból érkeznek, és azok is, akik a térségben élnek. Hiszen nekik is van mindig mit tanulniuk, felfedezniük szűkebb pátriájukról. Az együttlét és a sok közös program révén pedig olyan fiatalok lehetnek együtt, akik a földrajzi távolság és a történelmi tények miatt talán sohasem találkozhatnának.
Az első Hazataláló után Léphaft Pál nagybecskereki származású újságíró és grafikus, aki maga is résztvevő volt 2018-ban, így fogalmazott minderről szép cikkében a Magyar Szó honlapján:
„Megpróbálom elmondani, hogy a haza, a hazatalálás meg az ifjúság nem idegen egymástól, tőlünk sem idegen. Csupán alkalmat kell teremteni, hogy rácsodálkozhassunk közhelynek tűnő dolgokra, a közelünkben levő, mégis ismeretlen természeti csodákra és végül egymásra. Állítom, semmit vagy csak keveset tudunk egymásról. Nem tudjuk, milyen szorongással csatlakozik egy verseci, magyarul nem tudó magyar a magyarul beszélőkhöz, nem tudjuk, miért van hiányérzete egy tájnyelven megszólaló bánsági magyar fiatalnak, ha magyarországi kortársaival találkozik, és azt sem tudjuk, hogy egy makói, debreceni, budapesti miért csodálkozik mindezen. A mi csodálkozásunk sem múlik, amíg azt tapasztaljuk, hogy civilnek tűnő apácák hazafiságból, emberségből és szervezésből mutatnak példát. Sok mindent nem tudunk, mert úgy érezzük, hogy az elektronikus kütyük segédletével mindent tudunk.”
Az idei koronavírus-járvány a mostani tábor szervezésébe is beleszólt. Megálmodói elővigyázatosságból a két különböző korosztálynak – az általános iskolásoknak és a 15-25 éves korosztálynak – két tábort szerveztek, fiúknak és lányoknak vegyesen.
A kisebbeknek szóló tábor programjain – Nyúl M. Fidelis nővér vezetésével – idén a makói Szignum iskolánk tanulói és a nagybecskereki hittanosok épp ezekben a napokban vesznek részt július 2-a és 6-a között.
A középiskolásokat, egyetemistákat július 14-e és 18-a között várják a szervezők hasonló módon a nagybecskereki felújított zárdaépületben, ahonnan csillagtúrákra indulnak. Ebben a korosztályban a csapat idén csak délvidéki fiatalokból fog állni. Ennek oka a tavaszi járványhelyzet, hiszen a szervezést akkor kezdték. A néhány hónappal ezelőtti tragikus egészségügyi adatok, illetve a határok bizonytalan átjárhatósága óvatosságra intett mindenkit.
Remélhetőleg jövőre újra határokat átívelő kapcsolatokat ápolva folytatódik a Hazataláló tábor. De azok a szerencsés kis és nagy diákok, akik idén is részt vehetnek benne, sok és értékes élménnyel gazdagodnak ismét.
Videó a 2018-as táborról, amit a fiatalok készítettek
A képek a 2018-as és az idei táborban készültek