Ciprusok, cédrusok és borókák közt lépkedünk. Ha jobbra nézünk, a Badacsony tekint vissza ránk. A távolban Fonyód két kúpja rajzolódik ki. Előttünk a nagy türkiz víz. Badacsonyörsön vagyunk a Folly Arborétumban. Vendéglátónk Folly Réka, a kert tulajdonosa. De sokkal inkább illik rá a házigazda szó. Ha kell, felveszi a kötényt, és kiszolgál, ha kell, a kerti munkákat irányítja. Közel van, jelen van. Benne él abban, ami a hivatása lett. S miközben kifogástalan vendéglátásban részesít bennünket, mesélni kezd a több mint százéves kert történetéről, egy küzdelmes, de gyönyörű vállalkozásról, hitről, küldetésről, s arról az ajándékról, amelyet gimnazista évei alatt kapott a Svetitsben.
– Mikor és hogyan kezdődött a kert a története?
A dédnagypapánk dr. Folly Gyula hozta létre az arborétumot 1905-ben. Ő Pécsett volt családorvos, illetve a Zsolnay gyár üzemorvosaként dolgozott. Ide nősült, felesége a tehetős Csigó család lánya volt, Csigó Elza. A sógornőjétől Csigó Arankától kapta ennek a kertnek az első kis darabját, egy pici félhektáros földet. A meredek, köves, szőlőművelésre alkalmatlan területre a dédnagypapa fenyőféléket telepített, amiket külföldi faiskolákból rendelt.
– Orvosként miért vágott bele ilyesmibe?
Ez akkoriban értelmiségi körökben divatos hobbinak számított. De a dédnagypapát érdekelték is a növények. Kísérletnek is szánta, hogy vajon mi marad meg ezen az éghajlaton. Nagyon jól ráérzett, mivel az itteni mikroklíma több, nálunk nem őshonos növénynek is kedvezett. Sajnos ő az első telepítések után néhány évvel meghalt. Négy gyermeke közül a nagyapám volt egyedül fiú, ő volt az, aki később gondozta a kertet, de ez nem volt magától értetődő.
– Miért?
A nagypapánk öt nyelven beszélt, magasan képzett férfi volt. Közgazdászként végzett Budapesten, később pedig a Tapolcai Takarékpénztár igazgatója lett. A kommunista hatalomátvétel után kirakták az állásából. Keresztény emberként nem tudott és nem is akart azonosulni a rendszerrel. Már megvolt a négy gyermekük, köztük az édesapám, amikor ideköltöztek a présházba, nagyon szerény körülmények közé. A nagypapa életében ez óriási törés volt. Nem is heverte ki soha. Kényszerűségből kezdett gazdálkodni, és telepítette tovább az arborétumot. Amikor államosították a területet, ő továbbra is folytatta a telepítéseket, a szőlősorok közé különleges örökzöldeket ültetett. Édesapám gyerekként értelmetlennek és feleslegesnek tartotta az apja buzgalmát, háborgott is miatta. De a nagypapa mindig csak azt mondta neki: „Meglátod fiam, egyszer újra a miénk lesz!”
– Aztán az értetlenkedő kisgyerekből agrármérnök lett…
Igen, édesapámnak szívügye lett a kert. A növényvédő szakmérnök végzettséget is megszerezte. A rendszerváltás után pedig visszaigényelte a területet. De nem járt érte kárpótlási jegy, ugyanis közben védetté nyilvánították. Egy elképesztő kálvária után és néhány segítőkész hivatalnoknak köszönhetően készpénzért vásárolt területeket a környéken, és csereszerződéssel visszaszerezte a kertet. Körbekerítette, és állami támogatással az első sétautakat megépítette.
– S hogy kerülsz ebbe a történetbe Te, az első lány, igaz, nem az első orvos?
Badacsonyban nőttem fel, nyaranta sokat voltunk itt a nagymamánál. De alapvetően nem erre készültem. Elvégeztem Szegeden az Általános Orvostudományi Kart, abban az évben férjhez mentem, majd születtek a gyerekeink Fülöp, Kinga és Dénes. A gyes alatt elkezdtem a Fogorvostudományi Kart Budapesten. Közben édesapánk megfáradt, megöregedett, át akarta adni a munkát. Ez volt 2010-ben. Ekkor a kertben már méltatlan állapotok uralkodtak. A bátyánk lett volna a várományosa, de ő akkor nem volt kész erre a feladatra. Édesapánk mind a négy gyerekének feltette a kérdést, hogy ki az, aki átvenné a stafétabotot. A férjemmel mi vállaltuk. Három gyerekkel ideköltöztünk Budapestről. Nem volt könnyű. És sajnos a családban konfliktusokat is szült a döntésünk. Ideköltözésünk után egy évvel meghalt az édesapám. Egy évem volt arra, hogy valamennyire átlássam a helyzetet. Még egy kis ideig fogorvosként praktizáltam, de a kettő nem ment együtt. A férjem közgazdászként a mai napig ingázik Budapest és Badacsonyörs között.
– Mitől különleges ez az arborétum, és Ti mit tudtatok hozzátenni?
A világon nem sok olyan kert van, amit hegyoldalba telepítettek. Ebből a szempontból is ritkaság. Négyszáz-ötszázféle örökzöldünk van a világ minden tájáról. Bizonyos egyedekből Közép-Európa legidősebb példányai itt találhatók. Az évek során negyedével bővítettük a fajtaállományt. A nemzetközi dendrológiai köztudatban is benne van az arborétum. Gyakorta érkeznek ide külföldről is szakemberek. A kezdetekkor még két munkatársunk volt, ma már húszan segítenek nekünk. Egész évben munkát biztosítunk nekik. Fontosnak tartom a köztünk lévő bizalmat, egymás megbecsülését. Két pályázatot is megvalósítottunk 2010 óta. Az egyiket Tapolca Város Önkormányzatával vittük sikerre. Abból építettünk egy kilátót, sok új útvonalat, játszóteret, és 2011-ben palackba öntöttük a bort.
– A borászatba nem féltetek beleugrani?
Mi már a hatodik nemzedék vagyunk a családban, akik szőlőműveléssel is foglalkoznak. De bevallom, én nem hittem benne. A férjem és a húgom voltak a bátrak. A mai napig a fülemben cseng az egyik mondat, ami akkor elhangzott: „Minden egyes palack, az arborétum szórólapja lesz.” És tényleg így lett. De a borászat nem a főprofilunk. Ugyanakkor büszkék vagyunk arra, hogy a boraink megállják a helyüket. A környékre jellemző szőlőfajtáink vannak: szürkebarát, Muscat Ottonel, budai zöld, olaszrizling, kéknyelű, rajnai rizling.
– Az arborétumon és a borokon kívül több mindent is nyújtotok….
Egy család egy tartalmas fél napot is eltölthet itt. A kicsik nagyon szeretik a játszóteret, a nagyok és a felnőttek örömmel járnak a hatalmas cédrusok közt. Árulunk bort, szörpöket és étkezni is lehet nálunk. Télen is nyitva vagyunk. Az iskoláscsoportok tizennyolc éves korig ingyen bejöhetnek.
– Találkozásunk egyik apropója, hogy a Svetitsben végeztél. Hogyan emlékszel vissza ezekre az évekre?
Felszabadító élmény volt, hogy olyan közegbe kerültem, ahol végre nem kellett titkolnom, hogy hívő ember vagyok, és a családommal templomba járunk. Baráti M. Kinga nővér volt az osztályfőnököm. Szerettük, nagy hatással volt ránk, ahogyan Tornay M. Petra nővér is. Ők ketten remekül kiegészíttették egymást. Fiatalok voltak, tele lendülettel. Petra nővér igényessége még ma is kísér. Emlékszem, ahogyan arra tanított bennünket, hogyan kössük be a könyveinket. Ma is látom magam előtt, ahogyan felemel egy füzetet és azt mondja: „Szeresd kézbe venni!” Kinga nővér pedig jött velünk mindenfelé, kenutáborba, kirándulásokra. Nem lehetett könnyű neki ennyi kamaszlánnyal. Minden elismerésem! Egy kritikám van csak. A nővéreknek sokkal több önbizalmat kellett volna belénk csöpögtetniük. Erre nagy szükségünk lett volna akkor is, később is. Ez az egy, amit sajnos nem adtak meg. Bízom benne, hogy ez, azóta változott.
Olyannyira bízol, hogy a lányodat nem „féltél” a Patronába adni…
– A nagyfiam Pannonhalmára jár. A lányomnak pedig vágya volt a Patrona. Idén szeptembertől jár oda. De én is fontosnak éreztem, hogy megkapja ezt a lehetőséget. Soha máskor nem nyílhat alkalma arra, hogy szerzetesek közelében élhessen. Az, hogy az iskolában, ahol tanul, kápolna is van, s oda ő bármikor bemehet, semmivel sem helyettesíthető. Ahogyan a nővérek példamutatása sem. A lányom szorgalmas és jó tanuló. Erős iskola kell neki. De az erős iskolák általában versenyistállók, ahol teljesítmény van, de közösség nincs. Bízom abban, hogy a Patronában jó közösségre lel. Egyébként az édesanyám és a húgom is a Svetitsbe járt.
– A hiteteket ebben a gyönyörű kertben is megvalljátok…
Nem titkoljuk, hogy keresztények vagyunk. És mindig örülök azoknak a visszajelzéseknek, amelyekből kiderül, mások is érzik a kertünk szakrális kisugárzását. A nyíltnapon házszentelő volt, az arborétumban áll egy Mária-szobor s egy feszület is, ez utóbbi a bischofferodei templomban lévő kereszt kicsinyített mása. Egy márványszobron pedig ez olvasható: „Békesség Nektek!” Ez a jézusi köszöntés nemcsak a betérőknek szól, hanem nekem is. Kell, hogy időnként magamnak is feltegyem a kérdést: „Minek rohansz? Hova rohansz? És miért aggódsz, ha megváltott vagy?
Koncz Veronika
Fotó: Katona Zsófia és a Folly Arborétum