Kedves, közvetlen és energikus. Bármiről mesél, legyen az család, orvosi pálya vagy a patronás diákévek, szenvedéllyel teszi. Esztó Klára doktornő: bőrgyógyász, kozmetológus, klinikai allergológus, Lyme-kór-specialista. De elsősorban ember. Jó ember.
Milyen családban nőtt fel?
– Öten voltunk testvérek, sajnos már csak a nővérem él. Nagyon jó szüleink voltak, akik minden nehézség közepette szerették egymást. Sopronban ismerkedtek meg. Édesanyám nagy zenerajongó és művelt, okos asszony volt, Angliában és Ausztriában tanult. Édesapám volt a kenyérkereső. Ő bányamérnök volt. A hivatása Budapestre hívta, így költözött a család a fővárosba. A Pasaréten nőttem föl, szemben a ferences templommal. Hiteles, nagyszerű emberek vettek körül. Nagyon jó volt ott gyereknek lenni.
Meséljen a patronás évekről…
– Anzi néni osztályába jártam. Szerettem az iskola hangulatát. Hamar megfogott az „abigéles” világ, egyből lett néhány barátnőm. A tanárokat nagyon tiszteltük és szerettük. Meghatározó alak volt Papp diri bácsi a huncutkás mosolyával és komoly tekintetével. Kiss diri bácsi rendkívül jó matematikatanár volt, kristálytiszta logikával. A biológiát nem szerettem. Edit néni igazságos volt, de kőkemény. Nem tűrte a lébecolást. Én pedig nem vettem túl komolyan a biológiát, és ő ennek nem örült. Csodálatos ajándéka az életnek, hogy sokkal később, már orvosként, közel kerültünk egymáshoz, és igazán megszerettük egymást. Diákkoromban a nyelvek érdekeltek. Ami nénit szerettem, kedves volt, bájos, intelligens. Neki köszönhetem, hogy később semmi gondom nem volt a latinnal az egyetemen. Az oroszt Pálma néni tanította, akinek remek nyelvérzéke volt, és kitűnően beszélt több nyelven is. Igaz, az oroszban valószínűleg csak néhány leckével járt előttünk. Én kezdetben szemtelenül, néha ki is javítottam, és ő nem vette zokon.
A gimnázium után a nyelvekkel akart foglalkozni?
– Volt középfokú német nyelvvizsgám, az anyukámtól tanultam angolul. Érettségi után egy műszeripari cégnél lettem idegen nyelvű levelező. A cirill betűs vakon gépelést is megtanultam. De nagyon bosszantott, hogy mire megírtam egy levelet, jött a mérnök, akinek közben eszébe jutott, hogy nem is ezt, és nem is így akarta írni. Akkor még nem volt szövegszerkesztő, kezdhettem elölről az egészet. Mondtam magamban, ez nem nekem való. Nagyon kerestem a helyem, nem tudtam, hogy merre menjek tovább. Egy alkalommal a nővérem baráti körével sétálgattunk. Az egyikük egyszer csak azt kérdezte, hogy miért nem próbálom meg az orvosit. És akkor ott, azon a sétán megvilágosodtam. Jelentkeztem az előkészítőbe. Felvételiztem, nagyon sokat készültem, és bár majdnem maximális pontszámot értem el, mégsem vettek föl. Valószínűleg nem voltam jó káder az adatlapom alapján. Nagyon elkeseredtem. Föllebbeztem, és akkor bejutottam az egyetemre.
Milyenek voltak az egyetemi évek?
– Sokat segített, hogy olyan csoportunk volt, amelynek tagjai nagyon szorgalmas, rendes fiatalok voltak, a kommunista érzelműek is. Beléptem a KISZ-be, de semmit nem erőltettek rám. A hitem gyakorlása miatt sem bántottak. Akkor már együtt jártunk a leendő férjemmel. Őt egyébként a patronás tánciskolában ismertem meg. Nagycsaládot akartunk, összeházasodtunk, az egyetemi évek alatt három gyermekünk született. A férjem, a szüleim és az anyósom nagyon sokat segítettek. Később, már orvosként, az első szakvizsgám után ajándékként még egy fiúnk született.
Az orvosi hivatást és a családot hogyan lehet összeegyeztetni?
– Ha az ember tudja, hogy családot akar, s amellett jó orvos is szeretne lenni, akkor olyan szakterületet kell választania, amely lehetőleg kis szakma. Én ezért lettem bőrgyógyász. Nagy műtétekre amúgy sem lettem volna alkalmas. A bőrgyógyászati kisműtétek pedig olyanok, mint a szabás-varrás. Azt pedig megtanultam a Patronában Paulina nővértől. (Nevet.) Ugyanakkor, ahogyan említettem is, volt segítségem. De azt is hozzá kell tennem, hogy senki nem kerülheti el a nehézségeket és a tragédiákat. Az egyik lányom férje sajnos akkor halt meg, amikor a második gyermekük még csak hathetes baba volt. Nem tagadom azt sem, hogy a férjemmel a házasságunk elején bizonyos kérdésekben nagy nézeteltéréseink voltak. Hosszú út áll mögöttünk, de megérte közösen végigmenni rajta. A Jóisten tudatosan adja a kereszteket. Jézus sem azt mondta, hogy élj úgy, mint Marci Hevesen, hanem hogy vedd fel a keresztedet, és kövess engem. Nagyon fiatalon már rájöttem, hogy ha valami csak rajtam múlna, akkor nagy baj lenne, mert én egyedül gyenge vagyok, csak a „Jóisten lábába kapaszkodva” sikerülnek a dolgaim. Az ördög elviszi az embert, és néha a legkisebb dolgokon lehet elcsúszni.
Ön bőrgyógyász, nemibeteg-gyógyász, kozmetológus, klinikai allergológus, Lyme-kór-specialista. A legizgalmasabb mind közül az utolsó. Mesélne ezekről?
– Amikor végzett bőrgyógyászként elhelyezkedtem, akkor olyan kórházat választottam, ahol a bőrgyógyászati betegségben szenvedőkön kívül nagy számban vérbajosokat is kezeltünk. Ez a döntés később meghatározta az egész életemet, ugyanis így kerültem a Lyme-kutatás közelébe. Ezt a betegséget ugyanis egy spirochaeta baktérium okozza, ugyanúgy, mint a szifiliszt. Ez utóbbiról, illetve a spirochaeta baktériumról pedig a bőr- és nemigyógyászok tanulnak a legalaposabban. Az akkori főnököm hívta fel a figyelmem a kórra, melynek okozóját pont akkor fedezték fel, amikor orvosként elkezdtem dolgozni. S mivel jól beszéltem nyelveket, megbízott a témával. A Jóisten humorát egyébként nem lehet nem felfedezni ebben. Amikor bőrgyógyász lettem, elégedett voltam, de maradt bennem némi hiányérzet. Kértem a Jóistent, hogy küldjön valami izgalmas témát. És ő a Lyme-kórral egy olyan nagy témát adott, amely életem végéig kitart. A kilencvenes évek elején egyébként abba akartam hagyni a kutatását, mert rájöttem, hogy nem elég hozzá a tudásom. Ezért lettem immunológus is.
Mi is ez a rettegett Lyme-kór?
– Hivatalosan 1977-ben írták le, de a magyar orvosok is már régóta sejtették, hogy létezik. Egy alföldi doktor már 1929-ben feljegyezte egy betegéről, hogy a bőrtünetét egy kullancs okozhatta, és valószínűleg ettől fájnak az ízületei. Ez egybecseng a Lyme-betegséggel. A kórokozó sajátos volta miatt a betegség részleteivel kapcsolatos vizsgálatok ma is gőzerővel folynak. A gyógyítást sok esetben megnehezíti, hogy a Lyme-szakma két táborra szakadt. Egy amerikai infektológus volt, aki felfedezte, hogy a betegséget (ízületi gyulladás) valamilyen fertőzés okozza. De mivel neki nem volt a spirochetológia a szakterülete, sajnos később elég sok mindenben tévedett. Az amerikai infektológusoknak még most is sok mindenben eltér a véleményük a Nemzetközi Lyme Borreliosis Társaság nézeteitől, melyben számos alapkutatást végző is tag. Néhány téves állítást már visszavontak, de még mindig azok alapján próbálnak gyógyítani.
Mit tesz velünk ez a kórokozó?
– A genetikai állománya szinte semmi. Egyet tud, állandóan életben maradni, „túlélni” és ehhez a szervezettől venni el mindent. Nem bírja a meleget és az oxigént. A Lyme-kórban szenvedőknek ezért kell például melegen tartaniuk magukat és sokat mozogniuk. Nagyon fontos, hogy meg lehet belőle gyógyulni, de ehhez alapvető fontosságú a jó immunrendszer. A kórt okozó baktérium hat fajtája nálunk is megtalálható. Sok beteg négy fajtával küzd egyszerre, talán ezért is nehezebb gyógyulniuk. Úgy tűnik néhány kutatás szerint, hogy a Lyme-baktériumot véglegesen nem lehet gyógyszerrel elpusztítani. Kúrákat lehet tartani, azaz a felszaporodottakat „kisöpörni” és akkor tünetmentessé válhat a beteg.
Sok internetes kommentben olvastam a doktornő emberségéről, empátiájáról. Főként a Lyme-kórosok hálásak emiatt.
Gyógyítani nem is lehet másképp. Sőt, elárulom, hogy én is érintett vagyok a betegségben. Engem huszonegy éves koromban csípett meg egy kullancs. Utána hullani kezdett a hajam, fájt a fejem és a térdem. De nem figyeltem rá. Szívzakatolást is tapasztaltam, a kezemben pedig kialakult egy szörnyű ideggyulladás. Ezt mind a Lyme okozta. Harminc év alatt öt kúrán vagyok túl. A gyógyításban nagyon fontos, hogy betegként is ismerem a kórt. Olyan ez nekem, mint Szent Pálnak az a bizonyos tüske. Soha nem szabadulhatok tőle, de ez visz előre. A Lyme-kórban szenvedők gyakorta beszámolnak pánikrohamról is. Én ezt is megkaptam a Jóistentől. Csodának tartom, hogy egyszer átélhettem, mert így ebből a szempontból is értem a betegeket. Jól tudom, min mennek keresztül.
Közeledik a karácsony. Hogyan szokott telni az ünnep?
– A két ünnep között látom vendégül a családot. Ezek mindig nagyszerű és szép együttlétek. Tizennégy unokám van. Huszonegy éves a legidősebb, és egyéves a legkisebb unokám. Egy baj van csak, hogy nincs elég székünk. (Nevet.) Aztán a férjemmel mi is felkerekedünk, és megyünk látogatóba, mindenhol vendégeskedünk kicsit, és megnézzük a karácsonyfát. De ezen az ünnepen mindig eszembe jutnak gyerekkorom karácsonyai is és az adventi roráték a ferenceseknél. Csodálatosak voltak. Hálás szívvel őrzök minden emléket.