Papp diri bácsi csaknem negyedszázadon át, 1950-től volt a Patrona Hungariae Gimnázium igazgatója. Egy esős szombat délelőtt, október 5-én gyülekeztünk a temető főbejáratánál, hogy emlékezzünk rá. A meghitt esemény kezdeményezői Ruppert József piarista atya és Lobmayer M. Judit tartományfőnöknő voltak. Endrődi Zsuzsanna diákszövetségi elnök gyors szervezésének eredményeként a rossz idő ellenére is több évfolyamból eljöttek. Az iskolanővérek, a diákszövetség és a piarista rend koszorúinak elhelyezése, majd a mécsesgyújtást követő rövid imádság és a sír megáldása után Ruppert atya idézett Balanyi György piarista atya szentbeszédéből, amely 1961. június 14-én, Papp László ezüstmiséjén hangzott el.
Balanyi György kiemelte, hogy fiatalabb rendtársa a nagyon nehéz, háború utáni időkben is hű maradt hivatásához, a „gyermeklelkek nyitogatásához s tudással és erényekkel való gazdagításához”, és készségesen elvállalta a visszaállított nyolc katolikus iskola egyikének, a Patrona Hungariae leánygimnáziumnak igazgatását. Az új feladat emberfölötti nehézsége abban rejlett, hogy „Minden előzmény és határozott utasítások nélkül kellett megindítani a munkát. Valósággal ki kellett tapogatni, meddig lehet elmenni az ellentétes világ egyeztetésében.” (Ez a felelősségteljes igazgatói, tanári kiállás mindvégig jellemzője volt Diri Bácsi személyiségének, visszatekintve számunkra is nyomon követhető intézkedéseiben és tanári munkájában.) Az igazgató úr irányítása alatt a gimnázium hamarosan elismertséget vívott ki magának a katolikus iskolák körében, és ami talán még ennél is fontosabb, a köztudatban, mint a „komoly és szolid munka otthona” vált ismertté, amelyben „legtökéletesebb harmóniába” került a tanítás és a „gyermekek és ifjak vallásos szellemben való nevelése”.
Ünnepi szentbeszédében Balanyi György atya arra is rámutatott, hogy Papp László egykori igazgatónk szerzetestanári élete a piarista közösségben kezdődött: „A piarista rend volt kirepítő fészke, piarista ajkak tárták fel előtte hivatása rejtett szépségeit, és piarista kezek segítettek az élet nehézségei közt való eligazodásra”. A Patrona Hungariae Gimnázium pedig mintegy második otthona lett, „melyet a kedves nővérek és tanítványaik készséges engedelmessége és melengető szeretete tett számára olyan otthonossá. Élete és munkája összefonódott a nővérekével és a közös szeretet adott szárnyat a keze alatt tanuló leányoknak”. Úgy gondolom, hogy ahogy Diri bácsi akkor, ezüstmiséje alkalmával hálát adott mindezekért a Gondviselésnek, mi egykori tanítványai is hálával tartozunk a teremtőnek Diri bácsiért és egész munkásságáért.
Judit nővér egykori diákok visszaemlékezéséből idézett néhányat. Esztó Klára (1968-ban érettségizett hajdani diák) szavai valósághűen elevenítették fel mindannyiunk felvételi beszélgetését az igazgatói szobában. Én is emlékszem rá, hogy „egy szigorú arcú, szófukar, reverendában lévő férfi (Papp igazgató úr) hatalmas íróasztal mögül rövid kérdéseket tett fel, és fürkésző szemmel nézett, a válaszaimra hümmögött, úgy, hogy fogalmam sem volt, jót, vagy rosszat mondtam-e.” Esztó Klára kiemeli Diri bácsi logikus, tiszta gondolkodását, kemény jellemét, nagy tudását, a táblára írt „kristálytisztán érthető és küllemileg is szép vázlatokat” is. Ezeknek, és a jegyzetelés elsajátításának bizony én magam is nagy hasznát vettem későbbi tanulmányaimban.
Judit nővér végezetül néhány latin közmondást idézett Udvardy Lujza (1962) leveléből, ezeket Diri bácsi valóban gyakran ismételte nemcsak latint tanuló diákjainak: „Dum spiro, spero” (Amíg élek, remélek), és „Virtute et exemplo!” (Erénnyel és jó példával) – Ez utóbbi jelszó volt ráhímezve az iskolai tanulmányi verseny zászlajára, melyet a győztes osztály mindig egy évig őrizhetett a tanári asztalon. Büszkén mondhatom, hogy osztályunk (1971/B) többször birtokolta ezt a szép jelvényt. (A fenti visszaemlékezések teljes egészében olvashatók a Boldogasszony Iskolanővérek lapjának a rend 160 éves jubileumi nagytalálkozójáról készült különszámában.)
A rövid temetői ünnepség a Salve Regina és a Boldogasszony anyánk eléneklésével ért véget. Azonban nem széledtünk szét azonnal, hanem Judit nővér biztatására kötetlen beszélgetés jött létre, melynek során további kedves iskolai emlékek kerültek elő Diri bácsival kapcsolatban: szép emlékek maradtak az októberi máriamakkosi kirándulások, külön élményszámba mentek az osztálykirándulások, ha ő volt a kísérőtanár. Ilyenkor bolondozni is tudott, fejen állt, remek dalokat énekelt. És mindig volt nála kockacukor, ha valaki elfáradt. Ezt a kedves szokást idézte meg Judit nővér, aki elővarázsolt egy doboz kockacukrot a táskájából, és megkínált bennünket.
Paulina nővér elmesélte, milyen sok biztatást és támogatást kapott Diri bácsitól, mikor nagyon fiatalon elkezdte a tanítást. Róza nővér megemlítette Diri bácsinak az iskolai énekkarban betöltött szerepét: ugyanis ő volt az alt szólam betanító tanára. Nosztalgiával gondoltunk a karácsonyi és anyák napi ünnepi hangversenyekre, melyeket mindig szívügyének tekintett. A hangversenyek utáni első énekkari próbán mindig pralinés dobozzal jelent meg, mindenki vehetett egyet.
Dr. Papp Lászlóról minden bizonnyal rengeteg emléket őrzünk a szívünkben mi patronás diákok. Hálát adunk a Mindenhatónak, hogy részesedhettünk az ő szellemiségéből, és hálát adunk a vezetésével tevékenykedő minden egykori tanárunkért, akik az ő elképzeléseinek valóra váltásában közreműködtek.
További képek Diri bácsiról és a megemlékezésről
Füzy Márta Patrona Hungariae Gimnázium, 1971/B