A lapban olvasható írás Baráti M. Kinga nővértől és Erdős István tanár úrtól, akik a hivatásukról vallanak. Találunk benne karácsonyi elmélkedést Kondé Lajos atyától és szépírást a szerkesztőtől. Életpályájáról mesél volt karolinás diákunk, Bocskai-Kovács Éva operaénekesnő és megismerhetjük Csúszó M. Alix nővér szerzetesi életét. Posztulásaink, Jutta és Dóri az ünnepre való készületet segítik kedves figyelmességekkel.
Kissé rendhagyó ez a kiadás, mivel a benne szereplő legtöbb cikk májusban már olvasható volt digitális formában. Tavasszal ugyanis újságként megszerkesztettük, betördeltük a pünkösdre szánt lapot, de a koronavírus-járvány miatt nem nyomtattuk ki, mivel nem tudtuk volna eljuttatni az olvasókhoz. Nyár végén úgy döntöttünk, hogy néhány új cikkel kibővítve, a tanévkezdésre, illetve az őszre hangolva újraszerkesztjük a kiadványt és kinyomtatjuk. Így nyújtjuk át most a kedves olvasónak.
Megjelent a Bizalom és Bátorság legfrissebb száma! Szeretettel ajánljuk. Röviden a tartalomból: Lobmayer M. Judit nővér tartományfőnöknő pünkösdi gondolatai, Jertyity Róbert volt növendékünk vallomása, karanténmisszióban Éva nővérrel a Mátraalján, beszélgetés Ulrik M. Monika nővérrel, kertészkedés a makói közösségben, találkozás hajdani tanítványunkkal Széchenyi Kingával, Trianonra emlékezünk, végzőseinktől búcsúzunk, rajzok a karanténból.
Szolgálatunk olyan jellegű, hogy állandó rugalmasságot kíván tőlünk, nincs két egyforma nap egy iskolanővér életében. Valamennyi talentumunkat kamatoztathatjuk, hiszen mindig újabb és újabb kihívásokat jelent a nevelői munka.
Közösségünk számára fontos, hogy egységünket a sokszínűségben valósítsuk meg. Ettől is változatos az életünk. Sokszínűségünket bizonyítja, hogy amikor megkérdeztük a nővéreket, mi jut eszükbe a változatosság szóról, igen sokféle választ adtak:
örömteli élet
A bizalom és a bátorság Isten ajándéka. Olyan erőt jelent nekünk, iskolanővéreknek, amely cselekvésre indít. Erősíti hitünket abban, hogy Isten jelen van az életünkben, és igazából ő az, aki cselekszik bennünk és általunk. Az ő cselekedeteit fedezhetjük fel saját és közösségünk élettörténetében. Erre hagyatkozhatunk.
Számunkra a nevelés a leginkább boldogító tevékenység, de ezt magunkon kell kezdenünk, hiszen mindazzal nevelünk, amik vagyunk, és amit teszünk. Jelenlétünk a fiatalok között arra kötelez bennünket, hogy egész személyiségükre figyeljünk, és teljes kibontakozásukat szolgáljuk. Úgy tekintünk tanítványainkra, mint Isten teremtményeire és képmásaira. Ha jól segítjük őket, képessé válnak arra, hogy megtalálva élethivatásukat latba vessék adottságaikat a Föld emberhez méltó alakításában.
Szerzetesi életünk forrása az Istennel való kapcsolatunk. Személyes és közös imádságainkban vele találkozunk, ez tartja fenn és mélyíti el neki szentelt személyes és közösségi életünket.