Kelemen Mária Agnéta nővér 1941. február 17-én született a család első gyermekeként Dunaföldváron. A keresztségben a Mária nevet kapta. Szülei gazdálkodók voltak, kezdetben a külvárosban tanyán élt a család. Háborús években teltek kisgyermek évei. Édesapja harcolt az orosz fronton, majd, amikor onnan hazatért, újra besorozták 1944-ben. Már a bevagonírozás zajlott, amikor táviratban értesült, hogy megszületett harmadik kislánya. Így leszerelhetett.
Szeretettel, következetesen és vallásos lelkülettel nevelték a szülők gyermekeiket. Különösen az édesanya és az anyai nagymama hite hatott mélyen a kis Máriára, aki nagyon szeretett a barátok templomába járni. A ferences atyák ájtatosságai, érdekes programjai, a bábszínházi előadások kedves időtöltések voltak számára.
A tanyáról nehéz lett volna az iskolába járás, így a család beköltözött a városba, és Mária a húgával együtt kezdte meg az iskolát. Éppen az 1948-as államosítás első tanéve volt ez az időszak. Még fent voltak a feszületek az osztályokban, a tanítók még csoportosan vitték a gyermekeket az iskolából a templomba. Ez az átmeneti idő azonban fokozatosan komorra fordult. Először a corpusokat vették le, utána már a kereszteket is. 1950 szeptemberében pedig a fiatal Kámán Celerin ferences atya habitus nélkül jelent meg a hittan órán. A nyáron megtörtént ugyanis a szerzetesrendek feloszlatása. A városból eltűntek a ferencesek és a vincés nővérek.
Más világ kezdődött ezután. Megszűnt az osztályban a hitoktatás, és csak az tanulhatott hittant, akit a szülei beírattak. A szülőket azonban igyekeztek erről lebeszélni. A Kelemen házaspár azonban kitartott, és a kis Mária öntudatosan járt hittanra akkor is, ha az osztályból csak egyedül volt.
Nyolcadikos korában agitálták, hogy lépjen be a KISZ-be. Erre nem volt hajlandó, kockáztatva a továbbtanulását. Végül mégis felvették a Dunaföldvári Magyar László gimnáziumba. Elsős volt, amikor kitört a forradalom. Az osztálytársak közül többen felbátorodtak, és társultak a hittan órákhoz. Amint leverték a forradalmat, visszarendeződés történt e területen is, és csak azok maradhattak hittanosok, akiket szeptemberben beírattak a szüleik. 1960-ban érettségizett le, és még ennek az évnek nyarán jelentkezett a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek rendjébe.
Már gyermekkorában vonzódást érzett a szerzetesi élet iránt. A barátok templomában látott először apácákat, a város elemi iskolájában tanító vincés irgalmas nővéreket. Megfogta az egyik kedvesnővér ragyogó, tiszta arca. Elhatározta, hogy ő is ilyen szeretne lenni. A nagymamától kapott könyveket Kis Szent Terézről. Az ő lelkisége is mélyen megérintette. Amikor hallotta, hogy a szerzeteseket szétszórták, szívből sajnálta őket, és megijedt, hogy mégsem lehet apáca. Mikor nagyobb lett, hallott róla, hogy külföldön továbbra is léteznek szerzetesek. El volt szánva, hogy ha kell, külföldre megy, hogy hivatásának élhessen. Egy földvári lány azonban értesült róla, hogy Magyarországon is működik egy női rend, az iskolanővérek közössége, és jelentkezett. Ő lett a későbbi Rita nővér, akinek 1957 nyarán volt a beöltözése. Mária részt vehetett az ünnepségen, és ez nagy hatást tett rá, megerősítette hivatásában.
Szülei örültek döntésének. Kiderült, hogy a nagymama már saját lányát is szívesen látta volna szerzetesnővérként, így boldog volt, hogy vágya beteljesedik unokájában. Édesapja a Biblia nyelvén fejezte ki örömét, mikor így fogalmazott: „Mária a jobbik részt választotta.”
Érettségi után, 1960. augusztus 24-én Budapesten a Knézich utcában kérte a felvételét Wilhelmina nővérnél. November 21-ére esett a beköltözés napja, ekkor emlékezik az egyház arra, hogy a Szűzanyát bemutatta az édesanyja a templomban. Megható emlékkép Agnéta nővérünk számára az a pillanat, amikor hasonlóképpen hozta el őt édesanyja Budapestre a rendházba, és adta át a főnöknőnek, mint amiképp Szent Anna bemutatta a Szűzanyát a templomban.
Budapesten telt a jelöltidő, itt öltözött be 1962. augusztus 15-én, majd tett fogadalmat egy év múlva. Eredetileg az Ágnes vagy a Bernadett nevet szerette volna fölvenni, de ilyen nevű nővérek már voltak a rendben. Így lett végül Dési M. Margit nővér javaslatára Agnéta, amely az Ágnes név egyik kedves változata.
Később négy társával együtt Debrecenbe küldték, ez nagy változást hozott az életébe. Végül negyvenkilenc évet töltött az alföldi nagyvárosban. Akkor még nem dolgoztak világi munkatársak a Svetitsben, minden házi munkát a nővérek végeztek. Agnéta nővér is úgynevezett házi nővérként tevékenykedett: takarított, konyhán dolgozott, majd kitanulta a szabás-varrást.
Így is kapcsolatba került a diáklányokkal, akiknek sokat jelentett, ha egy-egy házi nővér gondoskodó szeretetét megtapasztalták. De alkalma volt Agnéta nővérnek a pedagógiai munkába is bekapcsolódni, amikor éjszakai ügyeletre osztották be a diákotthonba. Ilyenkor egy kis elfüggönyözött cellában aludt a lányok hálójában, és hozzá fordulhattak örömeikkel, bánatukkal. Van, akivel idős korára is tartja a kapcsolatot. Öröm volt számára, hogy egyik unokatestvére, Éva is svetitses lett.
2012-ben a többi debreceni idős nővérrel együtt átkerült a budapesti rendházba és szeretetotthonba. Nem volt könnyű alkalmazkodni az új körülményekhez, de Agnéta nővér jól feltalálta magát, és a nővérek is megtalálták őt sokféle varrnivalóval. Munkásan és imádsággal telnek idős napjai, törődik a gyengélkedő idősekkel.
A vele készített interjúban arra a kérdésre, hogy nem bánja-e, hogy nem tanított, hanem házi nővér lett, így válaszolt: „Ma is ugyanezt az utat választanám, ehhez kaptam képességeket. Soha nem éreztem, hogy a rendben különbség lett volna a pedagógus és a házi nővérek között. Az Istennek adott élet a lényeg.”