Karolina Katolikus Egyetemi Szakkollégium

  A Karolina Szakkollégium célja olyan keresztény értelmiségi nők nevelése, akik személyes és szakmai életükben hitelesen, igényesen, emberi tisztességgel, elkötelezetten szolgálják kisebb közösségüket, a társadalmat és egyházukat. Közösség és értékteremtők tanulmányaik alatt és annak befejezése után is.

  E cél megvalósulásának feltétele, hogy a kollégium hallgatói főiskolai vagy egyetemi éveik alatt tartalmas szakmai munkát végezzenek. Fontos, hogy a hallgatók szakmai-tanulmányi feladataik mellett személyes fejődésüknek is tudatos munkásai legyenek: a közösségi élet, a szociális érzékenység és a lelki fejlődés területén. Önképzés és együtt tanulás (intra-, és interperszonális irány) egyaránt célunk.

  Kifejezett előnynek tartjuk, hogy nem csak egy karról vannak hallgatóink. Sokkal szélesebb körű tájékozottság és összefogás jellemzi a hallgatói közösséget. Meg tudják hívni egymást rendezvényekre, bemutatókra (pl. művészeti fellépés, vagy TDK mini bemutatót tartani Belső Műhely keretében). Mindenképp gazdagítónak tartjuk emberileg és szakmailag ezt a fajta kölcsönhatást, együttműködést.

  Büszkék vagyunk rá, hogy kollégiumunk a minősítési eljárás során 2017-ben elnyerte a Minősített Szakkollégium címet egy évre, melyet egy Interkoll döntés értelmében meghosszabbítottak 2019. május 31-ig.

Cím

Karolina Katolikus Egyetemi Szakkollégium
6725 Szeged
Szentháromság sgt. 70-76.

Vezető
Makai M. Csilla nővér