Adventtel új egyházi év veszi kezdetét. Amikor valami új kezdődik az életünkben, joggal reménykedünk abban, hogy a múlt nehézségeit, fájdalmait a hátunk mögött hagyhatjuk, és egy örömteli, békés, reménnyel és szeretettel teli időszak következik. Visszatekintve az elmúlt egyházi évre, és a jelen eseményeit nézve azonban azt látjuk, hogy a világunk tele van erőszakkal, fájdalommal, betegséggel, magánnyal, gyűlölettel, és a háború, ellenségeskedés egyáltalán nem ért véget. Ilyenkor jó a reményünket Istenbe vetni, és meghallani azt az üzenetet, amelyet a szentmise olvasmányain keresztül tár elénk.
Az adventi vasárnapi olvasmányok Izaiás próféta könyvéből valók. Ezekben az Isten igazságos világot ígér a próféták által, ahol béke uralkodik. Egy hat évig tartó, kimerítő és kegyetlenséggel teli háború, a második világháború után is erre vágytak azok, akik 1948-ban megfogalmazták az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.
Minden embert születésétől fogva alapvető jogok illetik meg. Ferenc pápa a Laudato si’ kezdetű enciklikában ezt így fogalmazza meg:
A Biblia azt tanítja, hogy minden emberi lény szeretetből, Isten képére és hasonlatosságára teremtetett (vö. Ter 1,26). Ez a kijelentés rámutat minden emberi személy végtelen méltóságára, aki «nem csupán valami, hanem valaki».(LS 65)
A lelkünk mélyén vágyott béke és igazságosság világát azonban csak akkor érhetjük el, ha elsősorban a saját életünkben, környezetünkben teszünk a megvalósításáért. Éppen ezért az iskoláinkban ebben az adventi időszakban az alapvető emberi jogokra irányítottuk a diákjaink figyelmét. Imádkoztunk azokért, akik nem gyakorolhatják ezeket a jogaikat, és azt kerestük, hogy mi a saját felelősségünk a megtartásukban. Ennek érdekében minden joghoz olyan konkrét cselekedeteket is meghatároztunk, melyek azt segítik elő, hogy a körülöttünk élők emberi méltóságát ne sértsük meg, hanem elismerjük és tiszteletben tartsuk.
