Szent József ünnepére - XVI. századi spanyol Szent József ábrázolások

Szent József tisztelete a korai barokk korban – a katolikus megújulás spirituális fellendülésében - alakult ki, s forrásvidéke a Mediterráneum. 

Image
Szent József - 1
Szent József - 1
Az egykori nagytótlaki (1490k. ma Selo, Szlovénia, MNG, Budapest) gótikus szárnyasoltárból részlet

Középkori tisztelete úgy jeleníti meg, mint akinek a Szentcsaládon belül családfői szerepe van. Az ószövetség szentjei közé tartozik: Dávid királyi házának leszármazottja, kiválasztott hűséges, jámbor, törvénytartó férfi. A Biblián kívüli apokrif hagyomány idős emberként tartja számon, s ez az ábrázolásokon is visszaköszönt. A korai keresztény ikonográfiában Jézus gyermekség-történetében jelenik meg mellékszereplőként, általában oldalt áll vagy kuporog a születésénél, a Háromkirályok vagy a pásztorok hódolata jeleneténél. Ő menekíti Egyiptomba Máriát és a kisdedet és a templomban elveszett Jézust is együtt keresi Máriával. 

Az egykori nagytótlaki (1490k. ma Selo, Szlovénia, MNG, Budapest) gótikus szárnyasoltár táblaképén ezt a hagyományt követi József megjelenítése: kicsit a háttérbe húzódó, szelíd, jóságos, nagyapai külsejű társa Máriának, aki, Jézussal együtt, mindig a kompozíció központi alakja. 

Image
Szent József - 2
Szent József - 2
XIII. századi freskó a csécsi református templomban (Szlovákia)

A felvidéki Csécs (Čečejovce) református templomának szentélyében XIII. századból való, Jézus életét leíró freskókat láthatunk. Az egyiptomi menekülés jelentében József hátán viszi a család holmiját s vezeti a szelíden engedelmeskedő, kedves, figyelmes szemű szamarat, akinek hátán Mária a trónoló Istenanya kompozíciójára emlékeztető nyugalomban ülve tartja Jézust. József figyelmesen tekint vissza kedveseire, mozdulatai lendületesek, erőteljesek. Úgy tűnik, a Kisjézus őt nézi, neki integet. 

Image
Szent József - 3
Szent József - 3
XVI. századi szobor

Egészen más szellemű megközelítés jelenik meg a XVI. században Spanyolországban. Egy kicsi, kb 15 cm-es festett faszobor, amelyet a Szent Teréz relikviák közt állítanak ki a Szent József kolostor mellett, s igen nehezen fotózható, úgy mutatja be Szent Józsefet, mint aki ölében viszi a pólyás Kisjézust és beszél hozzá, mutat neki valamit. Bensőséges kapcsolatra, összetartozásra utaló, egyszerű, hétköznapi mozdulattal viszi a díszesen felruházott, figyelmesen néző kisbabát. József arca elmélyült, a gyermekkel való beszélgetésre figyel, s mozdulata szimbolikus: bevezeti a világba, felnőtt, tapasztalt férfi a kisfiút. 

A világ első Szent Józsefről elnevezett kolostora és temploma mellett áll ez a bizonyos bemutatótér, ahol Avilai Szent Terézzel kapcsolatos tárgyak tekinthetőek meg, köztük ezzel a Szent József szoborral: ő volt az egyik lelkes apostola a Szent József-kultusz megújításának. 

Image
Szent József - 4
Szent József - 4
Az avilai Szent József-kolostor (Convento de San José)

Szemben, az avilai kármeliták Szent József kolostorának kis kápolnájában (egykori templomában) a szentélyben látható Szent József szobor fiatal, erőteljes, férfiasan vonzó Szent József alakja a belé bizalommal kapaszkodó Kisjézust vezeti. Az élénk, dinamikus színek, a kettejük bensőséges kapcsolatára utaló kiegyensúlyozott kompozíció friss levegőt enged a Szent József-ábrázolások középkori világába. Arccal arrafelé fordul, ahonnan – a rács mögül – a nővérek a szentmisét hallgatták.

Image
Szent József - 5
Szent József - 5
Szent József szobor

Feltűnő, hogy József haj- és szakállviselete, habitusa, termete mennyire hasonlít Jézus felnőttkori ábrázolásaihoz: mintául szolgál. De nemcsak a külső, hanem a személyiség is példa a felnövő kisfiú előtt: szelíd erő, gyengédség, finomlelkűség árad József alakjából. Ezt az evangéliumi szövegek megerősítik, hiszen „nem akarta megszégyeníteni Máriát és úgy döntött, titokban bocsátja el” (Mt1,19), majd az angyal szavának bizalommal engedelmeskedik (Mt1,24). 

Image
Szent József - 6
Szent József - 6
Domingo Martinez alkotása : Szent József a Gyermekkel

Szent Teréz már egészen fiatalon Őt választotta fő patrónusának. Talán ezt elősegítette kivételesen jó kapcsolata saját édesapjával is. Így ír: (betegségemben) „…pártfogómul és uramul a dicsőséges Szent Józsefet választottam, s nagyon melegen a kegyeibe ajánlottam magamat.  Volt is alkalmam megtapasztalni, hogy nemcsak ebből a bajból, hanem sok más, ennél nagyobb, becsületemet és lelkem üdvét fenyegető veszedelemből jobban kimentett ez az én atyám és utam, mint kérni tudtam. Nem emlékszem, hogy valaha kértem volna tőle valamit, amit ő meg ne tett volna. Igazán csodálatra méltó dolog, hogy mekkora kegyelmeket eszközölt ki számomra Istennél ez az áldott szent, és milyen testi és lelki veszedelmekből szabadított ki. A többi szenteknek, úgy látszik az Úr csak azt adta meg, hogy ebben vagy abban a szükségben tudjanak segíteni, erről a dicsőséges szentről azonban tapasztalatból tudom, hogy mindegyikben pártunkat fogja. Az Úr mintegy értésünkre akarja adni, hogy amiként engedelmes volt neki a földön - mert hiszen atyjának nevezték, s mint nevelőjének joga volt neki parancsolnia – éppúgy az égben is teljesíti minden kívánságát. Tapasztalták ezt mások is, akik tanácsomra hozzá fordultak, és már újra sokan vannak, akik ezek alapján nagyon tisztelik őt. (Önéletrajz, VI.) 

Az Avilai Szent Teréz Egyetem kápolnájában is róla látunk egy szép barokk portrét, feje felett a Szentlélek jelenik meg, kezeiben Jézust tartja és mutatja felénk. Ez a kompozíció inkább a Szűzanyára jellemző, szokatlan - és itt, Közép-Európában még talán furcsa is - a néző számára, hogy József milyen természetes atyaisággal tartja Jézust. 

Image
Szent József - 7
Szent József - 7
Szent József-oltár részlet  az avilai Megtestesülés kolostor templomából (Spanyolország)

Érdemes megtekintenünk még az avilai Megtestesülés kolostor templomának oltárán látható szobrot. Ezen Szent József kezét nyújtja az utána kapaszkodó Kisjézusnak, aki egy kis fűrészt tart a kezében. Talán ő is menni szeretne a műhelybe, ahogy a kisgyerekek a szüleiket utánozzák. 

Ezek a korabarokk, spanyol/kasztíliai képek olyan József-tiszteletet közvetítenek, amelyben felismerhetőek a felnőtt Jézus személyiségének férfias jegyei, s egyben az ószövetségi zsidó „szent férfiú” - hagyomány is új elevenséggel jelenik meg Szent József személyében. 

Tornay Krisztina M. Petra SSND

Képek forrása: 

  1. kép 

  2. kép - Wikimedia Commun

  3. fotó : Tornay Krisztina M. Petra 

  4. fotó : Tornay Krisztina M. Petra

  5. fotó : Tornay Krisztina M. Petra

  6. fotó : Tornay Krisztina M. Petra

  7. fotó : Tornay Krisztina M. Petra

 

 

Ne jelenjen meg a nyitóoldalon
Ki
2026. március 18.