Megjelent a Bizalom és Bátorság karácsonyi száma!

Kedves Barátaink! Kedves Olvasók!

Advent harmadik vasárnapjára, az öröm vasárnapjára készülünk. Ugyanakkor mi már napok óta igazán örömteli hangulatban vagyunk. Hiszen elkészült a Boldogasszony Iskolanővérek lapjának téli száma.

Ez az újság egy olyan időszakban formálódott, amikor szinte minden bizonytalanná vált körülöttünk. Tervezésének idején még bátran lehetett utazni, a koronavírust inkább csak a híradásokból ismertük, iskoláink nyitva voltak. A kicsengetések és a becsengetések megszokott üteme szerint éltünk, nem nélkülözve az egészséges gyerekzsivajt. A járvány terjedése azonban szinte mindent megváltoztatott ezen az őszön, csak azt a tervünket nem, hogy karácsonyra ismét megjelenhessen egy újabb lapszám. E nem könnyű hetekben igyekeztünk minél több melegséget, vigaszt belecsempészni az újságba, nem feledkezve meg arról a Kisdedről, akinek jövetelét bizakodva várjuk.

A lapban olvasható írás Baráti M. Kinga nővértől és Erdős István tanár úrtól, akik a hivatásukról vallanak. Találunk benne karácsonyi elmélkedést Kondé Lajos atyától és szépírást a szerkesztőtől. Életpályájáról mesél volt karolinás diákunk, Bocskai-Kovács Éva operaénekesnő és megismerhetjük Csúszó M. Alix nővér szerzetesi életét. Posztulásaink, Jutta és Dóri az ünnepre való készületet segítik kedves figyelmességekkel. Elbúcsúzunk a diákszövetség első elnökétől, dr. Nagy Nórától. És hálát adunk hetven év hűségéért. A beköszöntő ezúttal is Lobmayer M. Judit nővér tartományfőnöknő tollából született.

Olvasónknak gyümölcsöző adventi készületet kívánunk, amelyhez reményeink szerint lapunkkal is hozzájárulunk.

A nyomtatott változatból minden munkatársunk ajándékba kap egy példányt, amit december 16-tól vehet át (amennyiben a körülmények engedik) az adott intézményünkben. A nyomtatott újság terjesztése a járványügyi intézkedések miatt egyelőre nem megoldott.

A lap digitálisan ITT olvasható, dokumentumtárunkból pedig pdf formátumban letölthető.

A cikkek az elkövetkező hetekben honlapunkra is felkerülnek majd.

2020. december 12.