Az elmúlt hetekben nehéz helyzetünk ellenére a Gondviselés jeleként éltük meg azt a tevékeny és imádságos szeretetet, amellyel barátaink, munkatársaink, jelenlegi és egykori tanítványaink közössége körülvett minket. Alábbi levelében Lobmayer M. Judit tartományfőnöknő számol be jelenlegi helyzetünkről és tolmácsolja a nővérközösség köszönetét:
Kedves Barátaink!
Advent negyedik vasárnapján orvosaink kimondták, hogy meggyógyultunk. Nagy dolog történt velünk a budapesti rendházunkban, hiszen, ha a szeretetotthonunk dolgozóit is közösségünkhöz számítjuk, akkor összesen harmincnégyen betegedtünk meg, ami a nagyközösség háromnegyedét jelenti. Senkit nem kellett kórházba vinnünk. A százéves Paschalis nővért sem, aki vészesen gyenge állapotba került, de meggyógyult a koronavírusból, és mára már meg is erősödött. Márta nővérünk köztünk élő édesanyját sajnos elveszítettük, ő azonban sajnos már hónapok óta fokozatosan gyengült, és a koronavírus jelentette számára a végső állomást. Csendesen, békességben hunyt el.
Sokszor éreztük úgy, hogy határainkhoz érkeztünk. Volt olyan kritikus pillanat, amikor már csak két ápolónőnk maradt. Ezért fordultunk Barátainkhoz bizalommal segítségért. Megható számunkra, hogy rengetegen imádkoztak értünk, szentmisét mutattak be közösségünkért, figyelmesen érdeklődtek irántunk, együttérző üzenetek, vitamincsomagok érkeztek. A kisiskolás tanítványaink pedig, akiknek digitális oktatást rendeltek el a házban kialakult járványhelyzet miatt, bátorító rajzokat küldtek nekünk. Egy, a betegségen már átesett tanárunk naponta bejött és a megbetegedett takarítónő helyére állva, a legtörékenyebb betegeink környezetében elvégezte a fertőtlenítő takarítást. Még sok-sok megnyilvánulását tapasztalhattuk meg a felebaráti szeretetnek, önzetlenségnek. Ez a támogató háttér nagyon sokat jelentett számunkra, erre hagyatkoztunk. Hálásan köszönjük és viszonozzuk!
Külön köszönet illeti az ápolónőinket, akik hősiesen helyt álltak, sokszor több napra is beköltöztek. Egyikük közülük egy hónapon át folyamatosan jelen volt, haza sem ment, így ápolta a betegeinket. A Ti imáitok nekik is sok erőt adtak. Nem tudtunk volna így átmenni ezen a sivatagon, ha nem küld az Úr hozzánk egy orvos volt tanítványt, aki éppen akkorra esett át a koronavíruson, amikor olvasta a segítségkérésünket. Mindennap eljött, szakmailag irányította az ápolást, gyógyított tudással és szeretettel, kritikus helyzetekben ő is bent éjszakázott. Azon a két napon, amikor mégsem tudott jönni, a Szent Ferenc Kórházból Lucetta nővér küldött hozzánk egy olyan orvost, aki szintén átesett a betegségen. Tőlük és a ferences atyáktól védőfelszereléseket is kaptunk kölcsön, amíg meg nem érkezett a mi szállítmányunk. Mindezért nagyon hálásak vagyunk, és a Gondviselés jeleként éltük meg.
Hálát adunk azért is, hogy más házainkban voltak olyan fiatal iskolanővérek, akik már kicsivel korábban legyőzték a vírust. Eljöttek hozzánk és segédápolónői feladatot vállaltak a betegek mellett. Őket felválthatták később azok, akik közülünk frissen átestünk a betegségen. De ahhoz is kellett még sok-sok rendtársi segítség, hogy az egészségesen maradt idős nővérek se maradjanak ellátás nélkül, hiszen elővigyázatosságból ők is karanténba kerültek.
A teljes advent ilyen sajátos körülmények között, átrendezett házban, a hagyományos lelki felkészülés keretei nélkül telt el. Ezért úgy éljük meg, hogy karácsonyra mi leginkább egészséget kaptunk ajándékba, és a Gondviselés megújult, erőt adó tapasztalatát. Most a visszarendeződés, lábadozás, erőgyűjtés, a történtek feldolgozásának szakaszában vagyunk. Közösségi életünket szinte újraépítjük.
Gondolunk Rátok, hiszen tudjuk, hogy Ti is sok nehézség közepette készültök az idei karácsonyra. Imádkozunk Értetek, hogy az Úr áldjon meg Benneteket értünk mondott imáitokért, értünk hozott áldozataitokért, és vigyázzon Rátok és családotokra.
Adjon Nektek áldott, békés ünnepet, a Gondviselés gazdagító tapasztalatát!
Hálás szeretettel:
a Boldogasszony Iskolanővérek nevében
Lobmayer M. Judit tartományfőnöknő