Bönde M. Szilvána nővértől búcsúzunk

Bönde Erzsébet M. Szilvána

Boldogasszony iskolanővér

97 évesen, szerzetességének 65. évében, 2023. február 1-jén hazatért
a Mennyei Atya házába.

Temetése 2023. február 24-én 10:45 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben (Budapest X. Kozma utca 8-10.). Életéért hálaadó szentmisét mutatunk be ugyanaznap reggel 6:25-kor, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont kápolnájában (Budapest IX. Knézich u. 3-13.)

Szilvána nővér 1925. szeptember 23-án született Kiskundorozsmán, egy tíz gyermekes családban. Szülei földművelésből éltek és tartották fenn magukat. Családtagjai elkötelezett katolikusként éltek, és ez Szilvána nővér számára meghatározó volt. Szeged közelsége miatt már fiatal korában is gyakran találkozott a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérekhez tartozó szerzetesekkel. 1947. október 1-jén, 22 évesen lépett be a rendbe, Szegeden. Erről egyszer ezt írta:

…ezt a döntésemet később soha nem bántam meg.

1950 júniusában, még novíciaként, számos nővértársával együtt Ludányhalásziba telepítették ki, majd szétszóratásba kényszerült. A politikai helyzet miatt csak 1958-ban tehette le az első fogadalmát, addig magánfogadalomban élt.

Szilvána nővér, mindenki Szilvi nénije, egész életében konyhai dolgozóként szolgált. Kezdetben a nővérek szegedi kollégiumában 1 évig, majd a Szegedi Hittudományi Főiskolán dolgozott 1951 és 1972 között. 1972 szeptemberében nyílt újra lehetőség arra, hogy visszatérjen a rendi kötelékbe. A budapesti közösségünk tagja lett, és a Patrona Hungariae Gimnázium konyháján dolgozott. 1984-es nyugdíjazása után is számíthattunk munkájára. 88 éves koráig végezte feladatait. Kicsit több mint 40 éven át szolgált a rendtársak és a diákok között. Gyermekek és felnőttek körében egyaránt híres volt Szilvi néni házi fonott kalácsa. Mindig nyitott volt a világra, minden nap csendes magányában elolvasta a napi híreket, mert érdekelte, mi történik a nagyvilágban, és míg ereje engedte, szívesen beszélgetett rendtársaival a világ ügyeiről.

Az elmúlt hét évben megfogyatkozott ereje és romló egészségi állapota miatt ágyhoz kötve, kerekesszékben élte az életét. Emlékezetes esemény volt, amikor a Covid járvány alatt, a budapesti rendházunk udvarán ünnepeltük meg 95. születésnapját.

Szilvi néni nem tanítással, hanem imádságos jelenlétével, fizikai munkájával tette teljessé a nővérközösségünk és a ránk bízottak életét. Hálát adunk Szilvána nővér csendes, szolgáló életéért.

A feltámadás reményében búcsúznak tőle nővértársai, családtagjai és mindazok, akik szerették és tisztelték.

Ne jelenjen meg a nyitóoldalon
Ki
2023. február 02.