A KELET szervezésében részt vett egyetemistáink öröme

 

A KELET sikerét ünnepelték debreceni egyetemistáink, a Boldog Terézia Katolikus Egyetemi Feminine Studies Szakkollégium szervező csapata.

Aki énekel, kétszeresen imádkozik, aki pedig szervez, többszörösen részesülhet a rendezvény örömeiben. A KELETTEL kapcsolatban mindkét dolog igaz ránk, és bár a találkozó óta ki-ki belevetette magát a félévkezdés forgatagába, egy este időt szántunk rá, hogy felidézzük élményeinket, melyeket a február 10. és 12. között rendezett Kárpátmedencei Egyetemi Lelkészségek Találkozóján szereztünk. Az ajándékba kapott „Hála pálinka” közös megkóstolásával egybekötött házi ünnepség Judit nővér irodájában jó alkalom volt, hogy megosszuk egymással emlékeinket.

Egybehangzó vélemény szerint rövid idő alatt intenzív kapcsolatba kerültünk a városunkba érkezett vendég fiatalokkal: együtt imádkoztunk, gondolkoztunk, játszottunk, étkeztünk és mulattunk velük.  Kis hiányérzet is maradt bennünk, a kiscsoportos beszélgetésekre szívesen szántunk volna hosszabb időt, hogy még több személyeset megtudhassunk egymásról.

Társszervezők voltunk a fiúk Szent László Kollégiumával. Jó tapasztalatot szereztünk a gördülékeny együttműködésről, kölcsönösen kiegészítettük egymást. Közösen fogadtuk a vendégeket, énekkel, hangszerekkel, imavezetéssel együtt szolgáltunk az esti imaórán és a vasárnapi nagymisén. Közös munkánk volt a kvízjáték és a találkozó sikeréhez elengedhetetlen sok-sok háttérfeladat.

Különösen is megtaláltuk a helyünket, amikor az otthonteremtés és a szépérzék női ajándékát tehettük hozzá a terek kialakításához. A Svetits feldíszített Szent Kereszt kápolnája meghitt légkört biztosított a dicsőítő szentségimádáshoz. A Szent József Kollégium ebédlőjéből farsangi termet varázsoltunk, hozzájárulva a fergeteges bulihangulat megteremtéséhez.

Mindezek közelebb hoztak bennünket egymáshoz és Istenhez, Akit többször és többféle kontextusban szólongattunk ezekben a napokban:

Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? (ApCsel 9,6)

 

A beszámoló a KELETRŐL ezen a linken érhető el.

 

 

 

 

Ne jelenjen meg a nyitóoldalon
Ki
2023. március 03.