A NEK iskolanővér szemmel

Folyamatosan frissülő galéria jelenlétünkről a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.

1. nap: nyitó mise a Hősök terén

Hat nővérünk a szerzetesek szektorában, többen pedig a Patrona Hungariae Katolikus iskolaközpont diákjainak kíséretében vettek részt a szentmisén. De nagy örömünkre sok egykori diákunkkal is összefutottunk!

2. nap: a Hungexpo programjain tegnap Judit, Julianna és Dominika nővérek voltak jelen. Velük itt a héten bármelyik nap összefuthattok! Délután és este a Párbeszéd Házában töltöttünk egy kis időt: Kinga nővér meditatív táncot vezetett, Szaniszla, Klarissza és Judit nővérek pedig könyvbemutatón vettek részt. Holnap folytatjuk!

3. nap: kedden is nagyon szép napot töltöttünk a Hungexpón. A Patrona gimivel több nővértársunk és tanárkollégánk is ott volt. Az esti vesperáson a Mátyás-templomban Anna nővér és Judit nővér vett részt, hazafelé menet a Széll Kálmán téren még az Eucharist együttes koncertjére is benéztek.

4. nap: a szerda estét a Háló Közösségi Központban töltöttük, pingpongoztunk és társasjátékoztunk az Egy este szerzetesekkel program keretében.

5.nap: a Hungexpón részt vettünk a lovári misén és tanúi voltunk, ahogy Erdő Péter bíboros elfogadta a következő eucharisztikus kongresszus szervezőinek meghívását Ecuador fővárosába, Quitóba. Az estét a Sapientián töltöttük, Petra nővér kiállításmegnyitóján. Egy hónapig az ő alkotásai díszítik majd a főiskola auláját.

6. nap: este belemerültünk a Forráspontba... Ákos látványos és "hallványos" rock koncertje minket is felrázott, majd utána a rengeteg fiatalból álló kórus énekelt, tanúságtételeket hallgattunk, végül megérkeztünk a csodálatos esti imádságba, ahol az aréna egy hatalmas templommá változott. A fiatalság lehiggadt, és rá tudott hangolódni az imádság hullámhosszára.

7. nap: a családi napon karolinás diákjaink fizikai kísérleteket mutattak be az érdeklődő gyerekeknek, a kisebbeknek pedig Luca és Sára nővérek készültek egész testet és a fantáziájukat is megmozgató játékokkal. Andrea nővér a Szólj be a papnak!-sátorban válaszolt az egyházi iskolával kapcsolatos kérdésekre, és a hivatás-sátorban is jelen voltunk. Utána a Kossuth-téri szentmise és a gyertyás körmenet adta a nap méltó lezárását.

8. nap:

Esemény
2021. szeptember 5-13.
Címkék