Bizalom és Bátorság 2021. Tavasz
A járványhelyzet legnehezebb heteiben szerkesztettük ezt a számot. Akkor még nem tudtuk, meddig tart a kritikus helyzet, láthatjuk-e még ebben a tanévben a diákjainkat, lesznek-e ballagások. Nem szándékosan készítettük így, utólag mégis szembetűnik, hogy ebben a számban minden írás a helytállásról szól, illetve olyan embereket mutat be, akik a történelem során sok nehézséggel birkóztak meg, hogy életük maga legyen a hír arról: van remény. Nagy öröm, hogy lapunk digitálisan már elkészült, pünkösdre pedig valóságosan is a kezünkbe foghatjuk.
A történelem riportere – Beszélgetés a nemzeti összetartozás napján
Cservenka Judit, aki hajdan patronás diák volt, ötven évig dolgozott a Magyar Rádióban. Legtöbb műsorában a határainkon túl élő magyarok sorsát, életpályáját mutatta be. A vele készült interjú révén nemcsak egy rádiós életpályát, hanem a XX. század izgalmas és tanulságos eseményeit, nem mindennapi alakjait is megismerhetjük.

Isten útjai – Beszélgetés Alix nővérrel
Csúszó Erzsébet M. Alix nővér a vajdasági Nagykikindán él és szolgál. Szerzetesi hivatása a Jugoszláv Tartományban indult. A Délvidéken élő magyar nővérek hivatalosan 1994-től lettek a Magyar Rendtartomány tagjai. Alix nővér 2020-ban ünnepelte első fogadalmának hatvanadik, örökfogadalmának pedig az ötvenötödik évfordulóját. Életéről és hivatásának születéséről vallott a Bizalom és Bátorság újságunk karácsonyi számában.

Foglalkoztató füzet Terézia anya életéről
A szerzőktől: "Összeállításunk a Boldog Terézia Szakkollégium gyermekprogramjaihoz készült segédanyagként. A csángó, roma és hátrányos helyzetű gyerekekkel szervezett anyanyelvi és fejlesztő táborainkban sok tapasztalat halmozódott fel önkénteseink körében. Egyrészt ezeken alapulva, másrészt a 2020-as járványhelyzet megélése miatt úgy láttuk jónak, hogy szerkesztve is elkészítünk egy olyan játékos tanuló-fejlesztő formát, amit ki-ki szabadon bővíthet és variálhat."

Oldalszámozás
- Előző oldal
- 6. oldal
- Következő oldal