Interjú

Temesvári Rádió Románia 2023. május 8-án készült riportja - Karolina 150. évfordulója

Ezen a linken hallgatható meg a Temesvári Rádió Románia 2023. május 8-án készült riportja, amely abból az alkalomból készült, hogy az iskolanővérek 1873-ban alapították meg a szegedi Karolinát. 2023-ban mi, Boldogasszony Iskolanővérek rendünk alapításának 190., a Magyar Tartomány létrejöttének 165., szegedi tanintézményünk alapításának 150. évfordulójára is emlékezünk.

 

 

„Nagyon erősen fogom az Úristen kezét”

Géczy M. Erzsébet nővért sokan ismerik és szeretik. Szenvedélyes és remek latintanár, diákjai a mai napig versenyeket nyernek. Történelmi pillanatban, a rendszerváltást követő években lett a Svetits igazgatója. Az alábbi interjúban családról, hivatásról, nagy feladatokról, a latin nyelv szépségéről, az időskor helyes megélésről és a lelki békéről is beszélgettünk.

„Az Istennek adott élet a lényeg.” - Beszélgetés Kelemen M. Agnéta nővérrel

Kelemen M. Agnéta tavaly töltötte be nyolcvanadik életévét, idén február 17-én már a nyolcvanegyedik születésnapját ünnepeljük. Fogadalmas élete főként Debrecenhez köti, ahol 49 évet töltött a Svetits intézetben: takarított, a konyhán dolgozott, így biztosítva hátteret a nevelők és diákok mindennapjainak. Számos egykori svetitses emlékszik rá szeretettel a mai napig. 2012 óta a budapesti rendházunkban található Nikodémus szeretetotthon lakója, itt beszélgetett vele fiatalsága, hivatása és rendi élete történetéről Mezey András történész. A 25 perces interjút számos archív fotó színesíti.

A vasarnap.hu interjúja Rubovszky Ritával

„Zéró tolerancia a szexuális, a verbális és nonverbális abúzusokkal szemben is" címmel jelentetett meg interjút Rubovszky Ritával a vasarnap.hu. Az interjút változatlan formában közöljük.

A történelem riportere – Beszélgetés a nemzeti összetartozás napján

Cservenka Judit, aki hajdan patronás diák volt, ötven évig dolgozott a Magyar Rádióban. Legtöbb műsorában a határainkon túl élő magyarok sorsát, életpályáját mutatta be. A vele készült interjú révén nemcsak egy rádiós életpályát, hanem a XX. század izgalmas és tanulságos eseményeit, nem mindennapi alakjait is megismerhetjük.

Hogyan birkóznak meg a digitális oktatással az iskolanővérek?

Az elmúlt héten nemcsak iskolai óráink, de kollégiumi közösségeink is a virtuális térbe költöztek. Arról, hogy milyen kreativitást és rugalmasságot igényel a kapcsolattartás, és hogy milyen különleges kihívásokat és kegyelmeket tartogat ez az újfajta élet- és munkarend, Gazdag M. Gemma és Győri M. Réka nővérek, a Patrona Hungariae Gimnázium tanárai és prefektái (kollégiumi nevelői) meséltek. Az interjút Lobmayer M. Judit nővér készítette, és elsőként a Mária Rádió Napindító című műsorában hangzott el 2020. március 27-én.