„Semmi vagyok, Uram, de a Tied vagyok.” (Szent Ágoston)
H mint hívás – a kezdetek, a gyökerek. Ha „meghalljuk” Isten hangját, onnantól élő és mindenütt felfedezhető lesz, még akkor is, ha az évek koptatják, vagy időnként szürkül a mi figyelmünk kalandozásával. Kincs és ajándék. Az idő érleli. Titok, mégis megtapasztalható. Nem érdemes halogatni a választ, ha Ő hív.
I mint imádság, amely Istennel összeköt. Ahogyan Ő szólít. És ahogyan én szólítom. Láthatatlan és mégis nélkülözhetetlen, mint a levegő. Szavakat nehéz találni rá. Tanulható és mindig tanulandó. Egymást hordozzuk általa. Még ismerősnek sem kell lennünk, hogy imádkozzunk egymásért.
V mint változatosság. Sok szép és lehetetlennek tűnő vágyam volt, mielőtt elköteleződtem. Azt hittem, a lemondással sok minden hiányozni fog. Fokozatosan ébredtem rá, hogy mennyi meglepetés, feladat, kérés, találkozás és lehetőség talál meg. Ezek csodálatra és hálára késztetnek Istenünk tágassága és humora iránt.
A mint alapítónk, Terézia anya. Mint a mágnes, maga köré gyűjtött gyerekeket, fiatalokat, szegényeket. Izzott attól az Istennek adott szenvedélytől, amely nélkül nem nagyon érdemes élni, bármi is a hivatásunk. Annyira ráhangolódott Istenre, hogy élete, stílusa, tanúsága mindmáig összerendez bennünket, iskolanővéreket.
T mint társak. Nővértársak. Munkatársak. Sok emberrel van kapcsolatunk szerzetesként. Csiszolódunk ezekben a kapcsolatokban, remélhetőleg nemesedünk is. Hordozzuk egymást és tanulunk egymástól, még diákjainktól is. Szolgálatunk lényege, hogy másokért felelősséget vállalunk, segítjük az életet, a növekedést.
Á mint áldás. Lehetünk áldás és mi is áldottakká válhatunk. Ez a hivatásunk minden életállapotban, mindenféle körülmény és nehézség közepette. Még nem tudom, hogy az igazán nagy fájdalom, szenvedés és megpróbáltatás hogyan őröl meg, mivé tesz. Csak imádkozom, hogy azt, ami nehéz lesz, ne tegyem még nehezebbé magamnak vagy másnak. Ha előre tekintek, Isten irgalmát kérem magamra és másokra.
S mint soha… nem ér véget. Szeretnénk a hivatásunkat nem elvéteni. Szeretnénk megőrizni. Időközben azonban alakul, hol egyik, hol másik oldalát látjuk tisztábban. Sok munka, állhatatosság és önmagunkkal való küzdelem az ára. Mégis sokszor rádöbbenünk, hogy az Életbe, Istenbe vetett bizalom, szabadság, ráhagyatkozás könnyedsége nélkül nem jutunk messzire.
Hálás vagyok, hogy annyi nővértársam életén keresztül lehetőségem volt bepillantani abba a vágyott csodába, amelyet szerzetesi hivatásnak nevezünk. Hálás vagyok azokért a fiatalokért is, akik mostanság kopogtatnak nálunk, és egészen új, friss lendülettel figyelik a hívást, amelyre érdemes az életünket rábízni.
Makai M. Csilla SSND