Pálos M. Paschalis, a Boldogasszony Iskolanővérek rendjének tagja május 17-én ünnepelte 98. születésnapját. Bár neki is kijutott a XX. század megpróbáltatásaiból, elkötelezett pedagógusként a legnehezebb évekről is így beszélt: „Szerettem a gyerekeket, és ez sok mindent megoldott.”
Paschalis nővér 1921. május 17-én született Miskolcon, a keresztségben a Margit nevet kapta. Édesapja órásmester volt, édesanyja református vallású énekes- és színésznő, aki második gyermeke születése után elhagyta a színpadot, és onnantól a családjának élt. Máriás lelkületű asszony volt, aki később katolizált, így Margit is katolikus lett. Édesanyjától a színészi tehetséget is örökölte, diákéveiben sokszor szerepelt színpadon, de a világot jelentő deszkák helyett más vonzotta.
„Engem már akkor kiszemelt Jézus a magáénak” – írta Paschalis nővér egy visszaemlékezésében. Elemi és polgári iskolai tanulmányait a Szatmári Irgalmas Nővérek miskolci Érseki Leánynevelő Intézetében végezte. Első elemistaként levelet írt karácsonykor a Kisjézusnak. Szentképekkel teli karácsonyfát kért tőle, és virágokat, hogy feldíszíthesse a házi oltárt. A harmadik kérése az volt, hogy őt szolgálhassa egész életében. A két első kérés teljesülése azt a szilárd meggyőződést alakította ki benne, hogy Jézus a harmadik kérésére is igent mondott. Attól kezdve sohasem akart másé lenni, csak egészen az Úré. Jó képességű gyermekként már kilencéves korában magánórákat adott osztálytársainak. Ez anyagi segítséget is jelentett a szűkösen élő családnak, és bepillantást engedett neki mások lelkivilágába, nehézségeibe.
Diákként lelkivezetője adta a kezébe Fink Mária Bonaventúra önéletrajzát, aki szent életű iskolanővér volt. Különösen az hatott rá, hogy a nővér tornatanárnő volt. „A tornát addig világias dolognak tartottam. Amikor rácsodálkoztam, hogy tornatanárként milyen bensőséges lelkiéletet tudott élni, úgy gondoltam, ha ezt az ő rendje lehetővé teszi, akkor az nagyon jó szerzetesrend lehet” – emlékezett vissza egy helyütt. Szülei rábízták a döntést. Ő pedig felvételét kérte a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek szegedi anyaházába, ahová 1935-ben lépett be. Mindössze tizennégy éves volt. Tanítónői diplomát 1940-ben kapott. A következő tanévben Földeákon tanított. Nagy örömet jelentett számára, hogy elsőáldozásra is készíthetett fel gyerekeket. A noviciátust 1941-ben kezdte meg, ekkor választotta a Mária Paschalis nevet. Erről az időszakról így írt: „Kemény, de jóságos vezetőnk közreműködésével érlelte ki bennem az Úr a mindent vállaló szeretetet.” Első fogadalmát 1942-ben, az örökfogadalmat 1947-ben tette le. A szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola magyar–német–történelem szakos hallgatója lett 1942-ben. A főiskola végzése mellett már tanított a polgáriban, sőt osztályfőnök is volt. Tanári oklevelét 1946-ban kapta meg.
A háború borzalmait Szegeden élte át. A zárdának szerencsére biztonságos óvóhelye volt, a lakosság egy része is ide menekült. A háború utolsó évében főnöknője engedélyével néhány nővérrel együtt a budapesti hídfőkórházban sebesülteket ápolt. Itt értette meg, hogy feladata Isten minden gyermekét anyai szeretettel gondozni és segíteni. Az államosítás után Kiszomborba küldték hitoktatónak, de itt csak fél évig maradhatott. Szegedre visszatérve kézimunkából tartották fenn magukat a nővérek. A viszontagságok azonban még csak ekkor kezdődtek igazán: 1950. június 10-én a közösséggel együtt Ludányba internálták. Innen egy nővértársával együtt megszökött, Budapestre utazott a testvéréhez. Itt konfekcióipari segédmunkás lett, majd átképeztette magát műszerész szakmunkásnak, így került a tanszergyárba. Később Hódmezővásárhelyre került egy állami általános iskolába tanítani, innen a Dunántúlra, Csákberénybe helyezték. Ezekről a nem könnyű időkről így mesélt: „Szerettem a gyerekeket, és ez sok mindent megoldott.”