Kornélia nővér a vajdasági Székelykevén született 1945. május 30-án az egykori Jugoszláviában. Édesanyjáról Erzsébetnek nevezték el. A család ősei a XIX. század második felében Bukovinából települtek ide sok más székely családdal együtt. A Bot/Both nevű székelyek a kutatások szerint Istensegítsről, a Hompotok pedig Andrásfalváról érkeztek. Nővérünk szülei, Both János és Hompot Erzsébet szerényen éltek, mégis határozottan kiálltak amellett, hogy gyermekeiket, Istvánt és Erzsébetet iskoláztassák, ezért 1956-ban elköltöztek Muzslyára, majd innen Nagybecskerekre, szerb nevén Zrenjaninba.
A két gyermekre különösen nagy hatással volt Jung Tamás esperes, a későbbi nagybecskereki püspök, aki külön hittanórára kérte el a szülőktől a 11 éves Erzsébetet és a 13 éves Istvánt. A jóságos pap a szieszta idejét feláldozva, az iskolai tanítás után vagy előtt tartotta meg ezeket a foglalkozásokat. Kitüntető figyelmessége a Both testvérek iránt talán azzal magyarázható, hogy ő is Székelykevén született.
Nagybecskerek lett a testvérek hivatásának bölcsője: István a papi pályát választotta, Erzsébet pedig 1960-ban 15 évesen a városban működő Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek Jugoszláv Tartományának jelöltje lett.
Hivatástörténetére így emlékezett vissza jegyzeteiben:
14 éves koromban lakodalomban voltam. Nagyon szerettem táncolni. Éjszaka volt, mikor a mulatozás csúcspontja lehetett, és nekem az a mondat ütötte meg a szívemet, hogy Istent mindenkinél jobban kell szeretni. A lakodalomból visszatérve rendszeres misére járó lettem.
A Jugoszláv Rendtartományban együtt éltek magyar, szlovén és horvát nővérek. Nagybecskereken bánáti magyar nővérek szolgáltak, hányattatásnak kitéve, mivel a kommunisták elvették tőlük a Bega parti zárdaiskolát, és évtizedekig nem volt saját otthonuk. Szűkösségben és mások jóindulatára utalva laktak hol itt, hol ott. Amikor Erzsébet belépett, akkor is nagy zsúfoltságban éltek. Jelölttársa, Halász Margit (későbbiekben Bernadette nővér) így emlékszik vissza erre:
Egyéves jelölt voltam, amikor Kornélia nővér is jelentkezett, akit felvettek, de nem volt hol aludnia, mert nagyon szűken voltunk. Én a mosó- és vasalókonyhában voltam, oda szorítottak egy ágyat. Ott aludtam, ahol a nővérek nappal dolgoztak. Kornélia nővérnek pedig minden este haza kellett mennie aludni. Ez ment egy ideig, de végül azt mondta, akárhol is, megelégszik mindennel, csak ne kelljen neki hazajárnia. A nagy vasalóasztal alsó deszkalapján volt neki bevetve az ágy. Ott aludt, mert máshol nem volt hely.
(Németh Ferenc: A leánynevelés szolgálatában)
A nővérek hamar felismerték Erzsébet zenei tehetségét, és jelölttársával, Margittal 1961-ben az újonnan nyílt városi zeneiskolába irányították. Erzsébet ezt az engedelmesség első próbájaként élte meg, hiszen nagyon szerette a gimnáziumot, ahonnan egy év elvégzése után vették ki.
Sírva mentem a zeneiskolába, mert nem tudtam jól szerbül. Annak sem voltam tudatában, hogy van némi tehetségem zenei téren, de a nővérek ezt megérezték, és szót kellett fogadnom. ... Később láttam be, hogy ...mennyire igazuk volt...
(Kónya-Kovács Otília riportjából. Magyar Szó, 2018. július 11.)
1965-ben mindkét jelölt befejezte a zeneiskolát, és elközelgett beöltözésük ideje. Választhattak, hogy a szlovén nővérekhez mennek novíciátusba, vagy a bajorokhoz. Az utóbbiak mellett döntöttek, így kerültek ki a rend központjába, Münchenbe. Itt fél évig posztulánsok voltak, majd 1966 augusztusában beöltöztek, és Erzsébet felvette a Mária Kornélia, Margit pedig a Mária Bernadette nevet.
Nagyon gazdag lelki élményekben volt részünk, hála Istennek, a nyelvet is elsajátítottuk, mondhatom, nagyon szép volt a noviciátus. 1967-ben tettünk fogadalmat, és utána jöttünk vissza.
(Magyar Szó, 2018.)
Kornélia nővér 1972-ben Nagybecskereken zenetanári diplomát szerzett, és 23 társával együtt München-Auban letette az örökfogadalmat.
Első szolgálati helye Nagybecskerek volt, ahol hitoktatott, ifjúsági találkozókat szervezett, valamint kántorizált. Átvette idősebb nővértársától a piaristák templomában, népszerű nevén a Gimnázium-templomban működő kórus vezetését. A lelkes fiatalokat még egy római zarándoklatra is elvitte az 1975-es szentévben.
1975 és 1979 között a rend Zágrábba küldte továbbképzésre, ahol 4 évig szólóéneket, 2 évig orgonát, a jezsuiták filozófia-teológia karán pedig katekétikát tanult. Záródolgozatát "A Mi Atyánk imádság" (Molitva Ocenas) címmel írta meg horvát nyelven.
A következő állomáshely az akkoriban még majdnem teljes egészében magyarlakta Muzslya volt, ahol hétszázan jártak a hitoktatásra. Kornélia nővér kétszáz gyermeknek tartotta a hittanórákat - köztük 63 óvodásnak. Különösen is örömét lelte abban, hogy az órákat mindig énekléssel zárták. A szalézi atyákkal együttműködve ifi hittant és színjátszó kört tartott. Három darabot adtak elő: Franz Weiser Alpesi fény című regényének feldolgozását, valamint Szent Gellért és Szent Erzsébet életét. A felnőttek sem maradtak ki nyolc esztendeig tartó muzslyai küldetéséből, őket a vegyeskarban fogta össze.
1988-ban Kornélia nővér ismét Nagybecskerekre került, ahol házfőnöknő volt. Ez a fajta felelősség megterhelő volt számára, így néhány hónap múlva Versecre kérte magát. Jegyzeteiben ezt találjuk az itt töltött időszakról:
Versecen és a környező falvakban betekintést kaptam az asszimiláció nyomorába. Nagyszereden kántorként dolgoztam, és igeliturgiákat vezettem. Csak szerb nyelvű iskola működött itt, így az egyedüli találkozási lehetőségem az emberekkel a hideg és rideg templom volt. Ahol embereket láttam beszélgetni az utcán, odamentem, és szóba elegyedtem velük. Így tudtam meg, hogy ki a magyar, és ki esetleg katolikus. Meghívtam őket a templomba, hogy találkozzunk.
Jött szerb is, magyar is, jöttek gyerekek is. Az öröm ürömmel vegyült, mert a magyar gyerekek se tudtak magyarul. A magyar szövegeket is tiszteletreméltó cirill betűkkel kellett leírjam. Lassan, közös hangos olvasással olvastuk az imákat, majd memorizáltuk, és néhány éneket is megtanultunk. Mindezt a hideg templomban cselekedtük, ahol még játszottunk is.
1989-től kezdve pap bátyja mellett szolgált a padéi plébánián, ahol édesanyjuk is velük lehetett. Innen látták el a szanádi templomot is.
1993-ban Both István atyát Csókára helyezték, édesanyja és húga ide is elkísérték. A padéi évek és a csókai évek egy része a délszláv háború és a Milosevic korszak időszakát jelentették. Bánáti nővéreink e nehéz években sem hagyták el szolgálati helyüket, bátran kitartottak a magyarok mellett, tartva bennük a lelket, táplálva a reményt. Velük együtt ők is nélkülöztek, átélték a létbizonytalanságot. Kornélia nővér körül éppen ezekben a legnehezebb években nagylétszámú hittancsoportok és kórusok tagjai találtak közösségre a csókai plébánián.
A gyermekkar, mely 1995-től egy hortobágyi madár, a szikiparcsirta latin nevéről (Calandrella brachydactyla hungarica) a Calandrella B.H. Gyermekkórus nevet kapta, a vasárnapi diákmisékre, egyházi ünnepekre egyre több éneket tanult meg a hetente két alkalommal tartott próbákon. Hamarosan alkalmassá váltak arra is, hogy fellépjenek kórusszemléken, fesztiválokon és vetélkedőkön. Rendszeresen szép helyezéseket hoztak haza Vajdasági Egyházzenei Ezüstcsengő kórusvetélkedőről.
Meghívást kaptak a Bárdos Lajos Éneklő Ifjúság Nemzetközi Kórusfesztiválra a Pesti Vigadóba, ahol jutalomként erdélyi utazást nyertek. A budapesti Tamás Alajos Egyházi Kórusok Vetélkedőjére beküldött hanganyaggal pályáztak, ennek eredménye egy budapesti fellépés lett a gálaműsoron. Mint a Gregorián Tanulmányi Napok rendszeres résztvevői, egyszer a Mátyás templomban is szerepeltek.
A felnőttek vegyeskara 1994 karácsonyán alakult meg, és a Pro Musica Sacra nevet kapta. Először miséken, majd a templom falain kívül is énekeltek: a csókai és a zentai művelődési házban, a csókai általános iskolában, az aracsi pusztatemplomnál, Nagybecskereken a Vajdasági Magyar Kórusok Szemléjén és a már említett Ezüstcsengő versenyeken.
Kornélia nővér közösséget, magyarságot erősítő zenei missziójához a színdarabok is hozzátartoztak. Többek között megrendezte az ifikkel az István, a király című rockoperát, melynek főszerepét egy tehetséges tanítvány, a később Magyarországon híres színésszé vált Jegercsik Csaba játszotta. Kornélia nővér fedezte fel a kórustagok között Kovács Évát is, akivel külön foglalkozott, majd egyengette útját, hogy átkerülhessen szegedi Karolina iskolánkba, és ezáltal megnyíljon az út előtte a magyarországi továbbtanulásra. Kovács Éva, akit kezdetben "csókai pillangókisasszonynak" becézett a szakma, ma már elismert operaénekes Magyarországon.
A csókai évek nemcsak a változatos és színes események miatt voltak emlékezetesek Kornélia nővér számára, hanem lelkileg is nagyon sokat kapott itt. Fivérével szeretett együtt tervezni, és megvalósítani a sok-sok lelket tápláló programot a hívő magyar közösség számára. A gyerekek, fiatalok, idősebbek lelkesedése mindkettőjüknek szárnyat adott. Itt találkoztak a Fokoláre és a karizmatikus mozgalommal. Itt kapcsolódtak a Háló mozgalomhoz és a Szent Jeromos Bibliatársulathoz is.
Pedig mindeközben tovább zajlott a délszláv háború, és Jugoszlávia darabokra hullott. A Jugoszláv Rendtartomány nővérei különböző utódállamokba kerültek: a szlovén nővérek Szlovéniához, a bánáti magyar nővérek pedig Szerbiához. Közéjük ékelődött Horvátország, megnehezítve a kapcsolattartást. Ennek következtében 1993-ban a nagybecskereki és nagykikindai rendház nővérei átléptek a Magyar Tartományba. Kornélia nővér ezt ajándékként élte meg:
...nagy lelki ajándék számomra, hogy 1993 óta a Magyar Tartományhoz tartozunk. Egy-egy tartományi összejövetelből, az éves lelkigyakorlatról mindig lelkileg meggazdagodva térek vissza szolgálati helyemre.
(Jegyzetek)
A szép csókai évek a végére megnehezültek, amikor 2003-ban meghalt az édesanyjuk, 2004 októberében Both István főesperes úr is elhunyt. Kornélia nővér még négy évig a csókaiakat szolgálta Szabó M. Cecília nővérrel együtt.
A magyarországi nővérek két alkalommal tettek nagy létszámban látogatást Csókára: 2005-ben egy kirándulás alkalmából és 2008-ban a Magyar Tartomány alapításának 150. évfordulóján. Amikor 2005-ben ott jártak, először hallhatták Kornélia nővért mint szólóénekest, amikor a Szentháromság templomban felcsendült a Gounod Ave Mariája.
2008-ban Kornélia nővér és Cecília nővér befejezték csókai szolgálatukat. Kornélia nővér ekkor ismét Nagybecskerekre került. A Bega menti városban, ahol a magyarok kisebbségben élnek, és erőteljes az asszimiláció, a nővérek sokat tesznek a magyar és a katolikus identitás megőrzéséért, a közösségi összetartás ösztönzéséért. Ebbe a munkába kapcsolódott be Kornélia nővér is, aki a magyar lányok számára fenntartott kollégiumunkban elsősorban a zenei élet szervezésével gazdagította a közösségi életet. Magán zeneórákat tartott és kórust vezetett számukra.
A városban élő magyarokkal is intenzív kapcsolatot ápolt. A székesegyház kántora lett, felnőtt és gyermekkórust vezetett, részt vett a magyar kulturális életben. Egy új hívásra válaszolva, kijárt a magyarlakta Szentmihályra kántorizálni, a magyar általános iskolában énekórákat, kórusfoglalkozásokat tartani.
2018-ban megrendült egészségi állapota miatt a Tartományi Tanács úgy döntött, hogy Magyarországra hívják a budapesti anyaházba. Kornélia nővér igent mondott, bár nagyon nehéz volt számára elszakadni szülőföldjétől. Virágvasárnap ünnepélyes keretek között búcsúztatták a hívek, akik nevében kis tanítványai, majd Gyuris László plébános és Dr. Német László püspök mondtak köszönetet öt évtizedes bánáti szolgálatáért.
A Szent Három napot már a budapesti közösségben töltötte. Örömmel vett részt a közösségi élet hétköznapjaiban és ünnepeiben.
Mikor annyira megerősödött, hogy újabb szolgálatokat tudott vállalni, nővértársaival együtt önkénteskedett a Mária Rádióban, részt vett az előéneklésben a nővérközösség liturgiáin . Legkedvesebb foglalkozása itt is a gyermekekkel, fiatalokkal való törődés volt. A Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban bekapcsolódott a "Patrona Nagyi" csoportba, melynek tagjai egy-egy általános iskolás osztálynál a tanítók munkáját segítik.
Kornélia nővér két osztályhoz is kapcsolódott, ami egyfelől az osztály tagjaiért való mindennapi imádságot, másfelől pedig az időnkénti frontális találkozásokat jelentette. Sosem ment hozzájuk üres kézzel, mindig édességgel, képecskékkel lepte meg őket, kedvesen beszélgetett velük. Nem egyszer kreatív módon saját maga által komponált gyermekdalokat tanított a kicsinyeknek az egyházi ünnepekről, alapítónk és rendünk történetéről.
A gimnazista lányokkal is jól megtalálta a hangot, amikor az osztályfőnök és prefekta nővérek meghívták egy-egy találkozásra a csoportjukhoz. De volt olyan nagylány is, aki rendszeresen felkereste, hogy beszélgethessen vele.
Kornélia nővérben újra meg újra feléledt a honvágy. 2019 júniusában örömmel látogatott el Versecre, hogy részt vegyen az iskolanővérek ottani letelepedésének 155 éves jubileumi ünnepségén. A hívek még jól emlékeztek rá, körülülték, és felidézték vele együtt a szép emlékeket.
Utoljára 2019 novemberében járt Csókán és Nagybecskereken. Meglátogatta szeretteinek sírját, és többekkel találkozott a régi barátok közül. Itt Budapesten is mindig örömmel töltötte el, ha meglátogatta valaki Bánátból.
Nagycsütörtökön váratlanul ért bennünket a szertartás előtti negyedórában bekövetkezett halála. Előző nap lett rosszul, az orvos nem állapított meg olyan diagnózist, ami miatt sejthettük volna, hogy elmenőben van. Úgy tűnt, hogy a gyógyszerektől és a megnyugtató beszélgetésektől javul az állapota. A járvány miatt semmiképpen sem akarta, hogy kórházba kerüljön. Egészen hirtelen ment el, utólag az orvosok infarktusra, esetleg embóliára következtettek.
Bízunk benne, hogy az Úr akarata volt, hogy így történt. Gyermekkorában a Mi Atyánk imában azt a részt, hogy "jöjjön el a Te országod, legyen meg a te akaratod", saját szavaival így egészítette ki: "Istenem, add, hogy a mennyországba jussak!" Saját megvallása szerint ez a fohász élete legkülönbözőbb helyzeteiben is elkísérte. Életének 75. esztendejében, szerzetesi fogadalmas életének 53. évében a Mennyei Atya hazahívta, hiszünk benne, hogy a húsvéti lakomát már a Szentháromsággal ünnepelte.
Utolsó képe budapesti kápolnánkban készült 2020. március 23-án:
Temetéséről később, a járvány elmúltával gondoskodunk. Hamvait Nagybecskereken temetjük el a Boldogasszony Iskolanővérek sírjába. Hálaadó gyászmisét és megemlékezést is tervezünk, reméljük, sokan el tudnak jönni majd az ismerősök, barátok, egykori tanítványok, kórustagok közül.
A Boldogasszony Iskolanővérek,
egykor Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek