„Ha Isten velünk, ki ellenünk?” – Találkozás Széchenyi Kingával

Széchenyi Kinga – tanár, műfordító, író, szobrászművész – 1955 és 1959 között tanult a Patrona Hungariae Gimnáziumban. A neves család sarjának lenni sem a vészkorszakban, sem még sokáig utána nem volt könnyű. Hajdani tanítványunk kedvessége, bölcsessége, élettapasztalata nagy kincs, mint ahogyan az a könyv is, amely tollából született bő tíz évvel ezelőtt. S amely abban segít, hogy szembenézzünk egy barbár korszak máig ható következményeivel, hogy emlékezzünk azokra az áldozatokra is, akiknek egy „bűnük” volt: nemesi családba születtek.

Mit jelent Önnek a Széchenyi név?

Az, hogy ebbe a családba születtem, az egész életemet meghatározta. Széchényi Ferenc, akit a Nemzeti Múzeum megalapítójának tekintenek, volt az egyik szépapám és Festetics Julianna az egyik szépanyám. Ferenc második fia, Pál – a mindenki által ismert István fiatalabbik bátyja – volt az ükapám. Behatóan foglalkoztam családunk történetével. Előadásokat is tartottam itthon és Amerikában is a család jeles tagjairól. Így Széchényi György esztergomi érsekről, prímásról, Pál érsekről, István fiairól, Béláról és Ödönről, Miklós püspökről, Zsigmondról. Miklós püspök nagyapám testvére a bécsi Pázmáneum rektora volt, majd győri, később nagyváradi püspök lett. Sok templomot építtetett, illetve renováltatott. Az utolsó istenháza, amit rendbehozatott, az orosházi volt. Végakarata szerint itt temették el. Testvérei közül Emília Bécsben és Münchenben festészetet tanult és neves festő lett. Másik testvére Jenő, a nagyapám számos oltárképet festett a Miklós püspök által építtetett templomokba.  Most ezeket kutatom.

22
Széchenyi Kinga napjainkban

Az Ön élete honnan indult?

Budapesten születtem 1941-ben. Már az ostrom idejéről vannak emlékeim. Édesanyámmal, az ikertestvéremmel és egy kedves nevelőnővel a fővárosból Répceszentgyörgyre menekültünk, anyám egyik rokonához, Mikes János nyugalmazott szombathelyi megyéspüspökhöz. A répceszentgyörgyi püspöki nyaralóban nemcsak rokonoknak, hanem a falubelieknek is menedéket nyújtott. Ott ért bennünket az orosz front 1945 márciusában. Az oroszok berobbantották az épület ajtaját. Mikes püspök szívbeteg volt, ahogy lement a katonákhoz, a lépcsőn összeesett és meghalt. A katonák behatoltak az épületbe. Sok fiatal nő volt velünk. Ezek az oroszok az anyákat nem bántották. Édesanyám a nevelőnőnket megmentette azzal, hogy azt mondta, egyikünknek ő az anyja. A többi nő azonban nem mehetett ki a szobából. Minket egy vidéki házban szállásoltak el, ott is orosz katonák voltak. Alig volt mit ennünk. Aztán visszajutottunk Budapestre a nagymamámhoz. (A szüleink korán elváltak.) Az édesanyám lakása úgynevezett védett házban volt, onnan ki kellett költöznünk.

22
Egy régi patronás kirándulás Makkosmáriára Paschalis nővérrel

Hogyan élte meg a család a háború utáni időszakot?

1945-ben mindent elvettek, majd a kommunizmus alatt az osztályellenség kategóriába kerültünk. A nagymamám és az édesanyám négy nyelven beszélt, így nyelvtanításból tartották fenn a családot. A kitelepítésünkről szóló határozat 1951. május 21-én érkezett meg. Huszonnégy órát kaptunk. Akkor már egy nagynénivel és társbérlőkkel éltünk egy lakásban. Édesanyám ügyvédekhez rohant, fellebbezést adott be, hasztalan. A mai napig nagyon csodálom őt és a nagymamámat a rendkívüli lelki erejükért. Hajnalban megjelentek az ÁVO-sok. Géppuskával feltereltek minket egy teherautó platójára. Nagymama már hatvanon felül, a nagynéném hetvenöt éves volt. A ferencvárosi pályaudvarra vittek bennünket. Sokára indult el a vonat, nem lehetett kilátni. Mindenki attól félt, hogy Szibéria felé megyünk. Rettentő későn, valamikor estefelé szálltunk le Jászkiséren. Emlékszem, hogy az állomás mellékhelyiségébe is csak rendőri kísérettel mehettünk a testvéremmel. Tízévesek voltunk… Innen vittek minket tovább Kőtelekre.

Ez volt a végállomás?

Igen. Egy kedves kulákcsaládhoz kerültünk. Az volt a terv, hogy a Budapestről kitelepített osztályellenségek rossz viszonyba kerüljenek a vidéki kuláksággal. Ez nem sikerült, mivel évekre szóló barátság szövődött közöttünk. Ők is rettenetes dolgokon mentek át. Nagyon szerény körülmények közé kerültünk, de a szomszédok néhány bútordarabbal segítséget nyújtottak. Édesanyámmal másnap reggel elindultunk a gazdasági udvaron keresztül a kútra. Nagyon messzire kellett menni, és neki ahhoz is volt lelki ereje, hogy a falusi élet érdekességeiről beszéljen. Útkaparó lett, rizsföldön dolgozott, kapált a kitelepítettek brigádjában, ahol az emberek hihetetlen tartással és humorérzékkel viselték a rájuk mért sorsot. A nagymamámnak arra is volt gondja, hogy angolt és német nyelvet tanítson nekünk.

22
Érettségi tablókép – Széchenyi Kinga  fényképe a negyedik sorban az első

Hogyan lett vége ennek?

Nagy Imre 1953 júliusában amnesztiát hirdetett. De mi csak szeptember vége felé kaptuk meg a határozatot. Budapestre, sőt a környékére sem mehettünk vissza. Így kerültünk Balatonszemesre Széchenyi Johanna által, aki ott volt házvezetőnő. Az albérletünkben nem volt villany, folyóvíz. A tanárok sem itt, sem Kőteleken nem diszkrimináltak bennünket. Ugyanakkor azt megmondták, hogy állami iskolába nem fognak felvenni. Törvény mondta ki 1949-ben, hogy fel kell számolni a volt uralkodóosztályok „műveltségi privilégiumát”. Minisztériumi rendeletek származási kategóriákat írtak elő, a hozzánk hasonlók, az osztályellenségek gyermekei az X-es kategóriába kerültek. Ez azt jelentette, hogy állami középiskolába, majd egyetemekre nem vették fel őket. Balatonszemesen az egyik tanárom sógornője volt a Patronában tanító Flávia nővér. Innen jött a gondolat, hogy ott tanuljak tovább.

Hogyan élte meg a patronás éveket?

Mivel nagyon szegények voltunk, egy Amerikában élő Széchenyi nagynéni segített anyagilag, hogy taníttatni tudjanak. Komoly felvételi volt, sok jelentkező. Az iskola óriási segítséget jelentett az összes X-es gyereknek. Kezdetben Paschalis nővér, aki magyart, majd Inez nővér, aki oroszt tanított, voltak az osztályfőnökeim. Nagyon kedves és jó tanárok voltak. A tanulószobán Flóra, később Aliz nővér felügyelt ránk. Szerettek bennünket, szép emlékeim maradtak róluk. A kollégiumban sokkal jobb körülmények közé kerültem. A társaim nevetgéltek is azon, hogy mennyire szeretek kollégista lenni, hiszen nem minden diák szíve vágya a bentlakás. A nevelési elveik megegyeztek a családoméval. A mai napig ápolok barátságokat, kapcsolatokat a Patronából. Nagy szeretettel emlékszem vissza Kosztolányi István atyára. Azt a könyvlistát, amit lediktált, sokáig használtam. Pintér tanár úr fizikát tanított, de ő is figyelt arra, hogy szélesítse a látókörünket. Nagyon szerettem Aliz nővért, aki fantasztikusan rajzolt, és engem, aki akkor már kisebb dolgokat mintáztam, nagyon biztatott.

A gimnáziumban élte meg a forradalmat?

Az egész időt ott töltöttem. Valamennyi apáca mély féltéssel és szeretettel vett minket körül. A Kilián laktanyát fölöttünk lőtték. Leköltöztünk az alagsorba, asztalokon aludtunk. Összebarátkoztunk azokkal a nővérekkel, akik a konyhán dolgoztak. Anyai jósággal bántak velünk. Minket csak a forradalom két része között vittek ki. A környék tele volt sírokkal. Egyik este minden ablakban gyertyák égtek az elesettekért.  Azt néztük a kollégium ablakából. Ezt nem lehet elfelejteni.

 

22
Anya gyermekével – Széchenyi Kinga alkotása 

Az érettségi után milyen pályát választott?

Eredetileg szobrásznak készültem. A Dési Huber Képzőművészeti Körben tanultam és Laborcz Ferenc volt a mesterem. Felvételiztem a főiskolára, de „helyhiány” miatt nem vettek fel. Ugyanezzel az indokkal nem vettek fel a Külkereskedelmi Főiskolára sem. Utólag tudtam meg, hogy az egyik vizsgabizottsági tag végigvágta az anyagomat a hosszú asztalon ezzel a felkiáltással: Mit képzel ezzel a névvel?! Végül hét évvel az érettségi után az ELTE angol szakára felvettek, de ehhez kellett egy segítőkész történészprofesszor, aki mert szembemenni a tanulmányi osztállyal, hogy a fellebbezésemet végre elfogadják. Szerettem az angol szakot, nagytudású tanáraimat, különösen Stephanides Éva és Ruttkay Kálmán tanárokat.

22
Férjével, Prékopa András matematikussal

Hogyan alakult az élete?

Férjem Prékopa András matematikus, akadémikus, a hazai operációkutatás megalapítója. Két lányunk van, Monika ügyvéd, Judit menedzser.  Huszonkilenc éven át tanítottam a Toldy Ferenc Gimnáziumban. Igyekeztem a Patronában tapasztalt elveket alkalmazni. Én is kerestem a diákjaimmal a személyes kapcsolatot. Tíz éven át voltam vezetőtanár, akkor az ELTE-hez is tartoztam. Műfordítóként angol, amerikai irodalmat és pszichológiát fordítottam. A szobrászatról sem tettem le, plaketteket készítettem. Széchenyi Istvánról, Ferencről, Zsigmondról, Festetics Juliannáról. Ezeken kívül olyan plaketteket is készítettem, amelyeket főként matematikusok kapnak. Marosvásárhelyen Bolyai emléktábláján nagyobb plakettem szerepel.

 

22

Könyve, a Megbélyegzettek 2008-ban jelent meg először. Hogyan született meg a mű?

A kitelepítések ötvenedik évfordulóján gondoltam először arra, hogy feldolgozom a meghurcoltak történeteit. Négy és fél éven át kutattam a levéltárakat. Sok interjút készítettem barátokkal, rokonokkal. Nem mindenki nyílt meg könnyen. Volt, aki egyáltalán nem akart beszélni. Volt, aki később bevallotta, hogy mennyire megviselte a beszélgetés. És olyan is akadt, aki úgy élte meg, hogy végre kimondhatta azt, ami oly régóta nyomta a lelkét. A legfőbb szándékom az volt, hogy ma is tudjanak a történtekről, és hogy lássuk, bizonyos politikai döntéseknek súlyos, hosszan ható következményei vannak. A másik célom az volt, hogy megmutassam azokat az embereket, akiktől tartást és méltóságot lehetett tanulni. A könyv magyarul eddig két kiadást ért meg, legutóbb a Helikon gondozásában jelent meg. Már olvasható angolul is, és most készül a német fordítása.  Látom, hogy sokan hivatkoznak rá, ennek igazán örülök.

Létezhet megbocsátás, megbékélés?

Akikkel beszéltem, senkiben nem éreztem bosszúálló szándékot, valamiképpen mindenki megbékélt a sorssal.  Meg is kellett, hiszen a kitelepítések után még nagyon nehéz évek jöttek.  Nem lehetett a sebeket nyalogatni. Élni kellett, összefogni a családot, munkát találni. A megbocsátást én a Jóistenre bízom.

22
Nemzedékek  – Széchenyi Kinga két lánya és unokái

A Széchenyi családból hányan élnek Magyarországon?

Idehaza tíz-tizenkét rokon él. Szinte minden földrészen laknak családtagjaink. Sajnos a koronavírus-járvány miatt valószínűleg el kell halasztanunk a nagy, négyszáz fős találkozót. 

Mivel telnek a napjai?

A férjem hagyatékát gondozom. A Széchenyiek családtörténetével is foglalkozom. Sok anyag van még, ami feldolgozásra vár. Gyakran gondolok családunk jelmondatára, amely Szent Páltól származik: Si Deus pro nobis, quis contra nos. Vagyis, Ha Isten velünk, ki ellenünk?”

Koncz Veronika

 

2020. június 23.