Karolina hírek

Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért

Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért -díjban részesült Nagy Éva M. Vera nővér, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar vezetője, szovátai énekes missziónk alapítója és Borbás Gáborné, szegedi Karolina iskolánk tanítója. A díjakat csütörtökön adták át a Hagyományok Házában, ahol rajtuk kívül még több mint ötven tehetséggondozó, tehetségfejlesztő és tehetségsegítő szakember és szervezet kapott elismerést munkájáért. A díjat Vera nővér nevében Lobmayer Ágnes M. Judit tartományfőnöknő vette át.

A Boldogasszony Iskolanővérek delegációja részt vesz az ENSZ nők helyzetét vizsgáló bizottságának munkájában

A magyar delegáció: Bódis Mira, Bakos Dóra Borbála, Ivanics M. Andrea nővér és Keszeli Viola.

KÉPGALÉRIA

A Boldogasszony Iskolanővérek (SSND) nemzetközi delegációja, melynek tagjai között a Brazíliában, Magyarországon és az Egyesült Államokban működő iskolanővéri iskolák diákjai is helyet kapnak, részt vesz az Egyesült Nemzetek nők helyzetét vizsgáló bizottságának 63. ülésszakán, mely március 11-22. között kerül megrendezésre New Yorkban. A 2019-es ülésszak kiemelt témái a társadalmi védőháló rendszerei, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, a nemek közötti egyenlőséget szolgáló fenntartható infrastruktúra, valamint a nők és a lányok szerepvállalásának erősítése.

Tovább...

Megismétlődött a történelem iskoláink kórustalálkozóján

2019. március 1-jén és 2-án 335 énekkaros diákunk gyűlt össze Szegeden a jubileumi tanév alkalmából. A Karolina Iskola gazdag programmal várta a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkart, a Patrona, a Svetits és a SZIGNUM kóristáit. Az összkari mű felcsengésével megismétlődött a történelem: Bárdos Lajos Boldogasszony kánonját 1948-ban szegedi kórusunk mutatta be a szegedi piarista kórussal a makói iskolánk előtti téren.

Tovább...

Boldogasszony Iskolanővérek iskoláinak jubileumi kórustalálkozója

160 éves jubileumunk alkalmából 2019. március 1-2-án szegedi Karolina iskolánk kórustalálkozót szervez a rendünk iskoláiban működő kórusoknak. A Budapestről, Debrecenből, Makóról és Szovátáról érkező kórusok tagjait karolinás családok látják vendégül.
A kétnapos színes programsorozat közös koncerttel zárul, melyre szeretettel várunk minden zeneszeretőt.
Időpont: március 2. szombat 10.00 óra.
Helyszín: a Karolina Iskola Szent György terme (6725 Szeged, Szentháromság u. 70-76.)

Részletes program...

Jubileumi gála és találkozó Budapesten!

Szeretettel hívjuk volt tanítványainkat, szakkollégistáinkat, jelenlegi és egykori kollégáinkat, hogy együtt ünnepeljük a Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Rendtartományának 160 éves jubileumát!

Idópont: 2019. április 27. 14-24 óráig
Helyszín: Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont (1092 Budapest, Knézich u. 3-13.)

Találkozónkra a regisztráció április 10-én lezárult, további jelentkezéseket sajnos nem tudunk fogadni!

Amennyiben szeretne hasonló jövőbeli programjainkról értesülni, kérjük, iratkozzon fel hírlevelünkre:

https://iskolanoverek.us1.list-manage.com/subscribe?u=86f0923a9847c6e7b8b6c2d15&id=a87857a1f9

Részletek...

ÁRRAL SZEMBEN - 8. Ökumenikus Diákfilmszemle

Kedves iskolanővéri diákok!

Készítsetek ti is filmet az 8. Ökumenikus Diákfilmszemlére! E pályázatot a Katolikus Pedagógiai Intézet, a  Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodája, az Evangélikus Pedagógiai Intézet, valamint a Budapesti Piarista Gimnázium közösen szervezi a katolikus, református és evangélikus általános- és középiskolák diákjai számára.

Tovább...

Oldalak