„Szép és boldog volt a szerzetesi életem”

Fotó: Merényi  Zita (Magyar Kurír)

Paschalis nővért köszöntöttük

Pálos M. Paschalis nővérünk május 17-én ünnepelte kilencvennyolcadik születésnapját nővérközösségünk körében. Gazdag és szép életút áll mögötte. S bár neki is kijutott a XX. század megpróbáltatásaiból, elkötelezett pedagógusként a legnehezebb évekről is így beszélt: „Szerettem a gyerekeket, és ez sok mindent megoldott.”

Tovább...

Paschalis nővér 1921. május 17-én született Miskolcon, a keresztségben a Margit nevet kapta. Édesapja órásmester volt, édesanyja református vallású énekes- és színésznő, aki második gyermeke (Paschalis nővér István nevű öccse) születése után elhagyta a színpadot, és onnantól a családjának élt. Máriás lelkületű asszony volt, aki később katolizált. Így a kis Margit is katolikus lett, aki édesanyjától a színészi tehetséget is örökölte. Diákéveiben sokszor szerepelt színpadon. De a világot jelentő deszkák helyett más vonzotta.

„Engem már akkor kiszemelt Jézus a magáénak” – írta Paschalis nővér egy visszaemlékezésében. Elemi és polgári iskolai tanulmányait a Szatmári Irgalmas Nővérek miskolci Érseki Leánynevelő Intézetében végezte. Első elemistaként levelet írt karácsonykor a Kisjézusnak. Karácsonyfát kért tőle, tele szentképekkel és virágokat, hogy feldíszíthesse a házi oltárt. A harmadik kérése az volt, hogy őt szolgálhassa egész életében. A két első kérés teljesülése azt a szilárd meggyőződést alakította ki benne, hogy Jézus a harmadik kérésére is igent mondott. Attól kezdve sohasem akart másé lenni, csak egészen az Úré. Jó képességű és okos kislányként már kilencéves korában magánórákat adott osztálytársainak. Ez anyagi segítséget is jelentett a szűkösen élő családnak. És bepillantást engedett neki mások lelkivilágába, nehézségeibe.

Polgáristaként lelkivezetője adta a kezébe Fink Mária Bonaventúra önéletrajzát, aki szentéletű iskolanővér volt. Különösen az hatott rá, hogy a nővér tornatanárnő volt. „A tornát addig világias dolognak tartottam. Amikor rácsodálkoztam, hogy tornatanárként milyen bensőséges lelkiéletet tudott élni, úgy gondoltam, ha ezt az ő rendje lehetővé teszi, akkor az nagyon jó szerzetesrend lehet” – emlékezett vissza egy helyütt. Szülei rábízták a döntést. Ő pedig felvételét kérte a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek szegedi anyaházába, ahová 1935-ben lépett be. Mindössze tizennégy éves volt. Tanítónői diplomát 1940-ben kapott. A következő tanévben Földeákon tanított. Nagy örömet jelentett számára, hogy elsőáldozásra is készíthetett fel gyerekeket. A noviciátust 1941-ben kezdte meg. Ekkor választotta a Mária Paschalis nevet. Erről az időszakról így írt: „Kemény, de jóságos vezetőnk közreműködésével érlelte ki bennem az Úr a mindent vállaló szeretetet.” Első fogadalmát 1942-ben, az örökfogadalmat 1947-ben tette le. A szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola magyar-német-történelem szakos hallgatója lett 1942-ben. A főiskola végzése mellett már tanított a polgáriban, sőt osztályfőnök is volt. Tanári oklevelét 1946-ban kapta meg.

A háború borzalmait Szegeden élte át. A zárdának szerencsére biztonságos óvóhelye volt, a lakosság egy része is ide menekült. A háború utolsó évében főnöknője engedélyével néhány nővérrel együtt a budapesti hídfőkórházban sebesülteket ápolt. Itt értette meg, hogy feladata Isten minden gyermekét anyai szeretettel gondozni és segíteni. Az államosítás után Kiszomborba küldték hitoktatónak. De itt csak fél évig maradhatott. Szegedre visszatérve kézimunkából tartották fenn magukat a nővérek. A viszontagságok azonban még csak ekkor kezdődtek igazán: 1950. június 10-én a közösséggel együtt Ludányba internálták. Innen egy nővértársával együtt megszökött. Budapestre utazott a testvéréhez. Itt konfekcióipari segédmunkás lett, majd átképeztette magát műszerész szakmunkásnak, így került a tanszergyárba. Később Hódmezővásárhelyre került egy állami általános iskolába tanítani, innen a Dunántúlra, Csákberénybe helyezték. Ezekről a nem könnyű időkről így mesélt: „Szerettem a gyerekeket és ez sok mindent megoldott.”

A rendi vezetés hívására 1955-ben a budapesti Patrona Hungariae Gimnáziumba került osztályfőnöknek és tanárnak, mellette három éven át egyetemi tanulmányokat végzett, hogy megszerezze a középiskolai tanári képesítést. Az egyetemi diploma megszerzése után a debreceni Svetitsbe helyezték, ahol sok éven át volt tanár, osztályfőnök és prefekta, öt éven át igazgatóhelyettes, 1971 és 1973 között pedig házfőnöknő. Az engedelmesség Budapestre szólította 1973-ban, hogy átvegye a Patrona Hungariae Gimnázium igazgatását. Öt évig volt iskolaigazgató, majd 1978-ban nyugdíjazását kérte, mivel idős édesapja ekkor már özvegyen élt, és segítségre volt szüksége.

Életének ebben a szakaszában, szabadidejében angol nyelvtanfolyamra járt, majd az egyházközség énekkarának lett aktív tagja, és a rendalapító Terézia anya német nyelvű levelezését fordította magyarra. Édesapját hosszú ideig, 1991-ig, annak haláláig ápolta. Ezután visszatért a közösségi életbe. Itt leginkább németfordítással, titkári teendőkkel foglalkozott. Nyolckötetnyi könyvet dolgozott fel, és megírta a rend történetét. Ez utóbbi Utazás térben és időben címen jelent meg a Jel Kiadó gondozásában. Tanítani mindig is szeretett, az irodalom volt a kedvelt szakterülete. De idegen anyanyelvűekkel is szívesen foglalkozott. Volt francia, német, amerikai és holland szerzetestanítványa is, akik tőle tanultak magyarul.

Végül álljon itt egy vallomása: „Szép és boldog volt a szerzetesi életem, akár a közösségben, akár a világi környezetben igyekeztem megvalósítani azt. Isten akaratát igyekeztem teljesíteni egész életemben. Ha újra kellene választanom, akkor sem tennék másképp. Nevemben – Paschalis, vagyis húsvéti – híven vállalom a részesedést Krisztus húsvéti misztériumában: a halált, a vele való feltámadás reményében.” Isten éltesse Paschalis nővért!

 

A szegedi tanítóképző végzős osztályával jelöltként (x-szel jelölve)
Nővértársaival a '70-es években
A 98 éves ünnepelt