Boldog Terézia anya pedagógiája

Terézia anya öröksége

Terézia anya

"A Szegény Iskolanővérek iskolákat,
nevelőintézeteket, árvaházakat

és gyermekgondozó intézeteket, stb. nyitnak mindenütt,
ahova őket az isteni Gondviselés hívja,
és fölvesznek gyermekeket a legzsengébb kortól
egészen az érettebb hajadonkorig,
főleg szegény és vallásilag veszélyeztetett leányokat."
( 2. pont a régi szabályban)

 

Hogyne kényszerült volna haladásra a müncheni kulturális bürokrácia, amikor a főváros közepén szegény apácák általános csodálkozást keltő mintaiskolát létesítettek, először használtak villanyvilágítást, és bevezették a tantárgyak sorába a tornát, saját tornateremmel.
Hamarosan versenykényszerben érezték magukat az állami iskolák, amikor Terézia anya iskolái számára a legmodernebb tanítási és szemléltető eszközöket rendelték meg külföldről, és a zenei tehetséggel megáldott gyermekeket külön tanfolyamokon segítették a kibontakozáshoz. Olyan jó híre volt a müncheni iskolanővéreknél folyó zene-művelésnek, hogy a király udvari karmestere, a ma sem egészen elfeledett Kaspar Aiblinger zeneszerző ellenszolgáltatás nélkül vállalt ott oktatást, és annyira örült a tehetséges gyermekeknek, hogy még udvari zenekara néhány tagjának is bemutatta őket.

Hímzésminta (Stadtamhof) Az anyaház egyházi ruha részlegében olyan szép miseruhákat készítettek a tehetséges tanulók, hogy messziről is érkeztek megrendelések. Általános megítélés szerint egyetlen intézet sem volt Münchenben olyan jól szervezett, mint az iskolanővéreké, egyikben sem voltak olyan magas fokon képzett tanítónők. A tanítási és tanulmányi anyag azon részét, amelyet a könyvkereskedés nem tudott előállítani, az éppen akkoriban feltalált litográfia segítségével sokszorosították.
Ismerték az órarendet, amely a legmodernebb pedagógiai ismeretek szerint készült.
Így volt ez Terézia anyánál a szemléltető oktatással is, amelyet általában csak 1860 után vezettek be a bajor népiskolákba. Az anyaházban kiadott "Vezérfonal a gyermeknapközi otthonok számára" azt ajánlja a nővéreknek, hogy a külső és belső érzékelés fejlesztésére fordítsák a legfőbb gondot.

Használják föl erre a közvetlen környezetet a házban, kertben, szántóföldön, erdőben, sőt akár az édesanya munkáját is tegyék a tanítás tárgyává, és a gyermekekhez közel álló nyelvezetet, játékos módszereket alkalmazzanak. Ezzel kapcsolták össze a beszédgyakorlatokat, hogy elsajátítsák a gyermekek a helyes nyelvi formákat, és gazdagítsák szókincsüket. Kell, hogy ez jóval megelőzze a nyelvtan tanítását.

Jellegzetes az anyaházi történelem-oktatásra vonatkozó módszertani útmutatás is. Mindenekelőtt azokat a "képeket és figyelemreméltó eseményeket" tárgyalják, "amelyek megvilágítják és megmagyarázhatóvá teszik az újkor dolgait." Fontos az anyag gondos kiválasztása és vonzó előadása. "Inkább kevesebbet közöljenek szemléletes, eleven módon, mint sokat felületesen, hidegen vagy a valóságtól eltérően." A történelem-oktatásnak, lehetőleg szorosan össze kell kapcsolódnia "a magában és öncélúan száraz" földrajzzal, "hogy élénkítsék annak tanítását, és jobban bevéssék a gyermekek emlékezetébe." Hasonlóan gyakorlati útmutatások vonatkoznak a többi tárgyra is.

Bizonyítvány (Niedermünster)A számtan-oktatást "ügyesen bele kell kapcsolni a családi életbe, így meg lehet óvni a mellőzéstől." A természetrajz legyen felhasználható az életben, "világos szemlélet, eleven bemutatás, és leírás" közvetítse. Az olvasás tanításának a müncheni intézet iskolájában, már az első osztálytól nem csupán az "értelmes és helyes" olvasás volt a célja, hanem az is, hogy "nézetek kialakítására szerezzenek képességet, megítélés, megkülönböztetés és összehasonlítás által." A 2. osztályban elbeszélik az olvasottakat, a 3. osztályban a fogalmak kifejtése és a nyelvtani szabályok, a 4. osztályban az előgyakorlatok vannak soron. Sulykolásról, kényszerről szó sem lehetett.

A tanulás, sport, házimunka és játék keveredése változatos, oldott pedagógiai légkört teremt, amelyben gyermekek is, felnőttek is jól érezhetik magukat. Verés nincs a Szegény Iskolanővéreknél. "Gyakran szívleljétek meg, hogy Isten kertjéről, Jézus kedveltjeiről kell gondoskodnotok" véste bele Terézia anya munkatársai lelkébe. A Szabályzat ugyanezt a tiszteletet érzékelteti a gyermeki gyöngeségekkel szemben. "A nővérek úgy tekintsék a gyermekek hibáit, mint betegségeket, akkor irgalmas szeretettel fognak segítségükre sietni a hibázóknak."

Hímzésminta (Stadtamhof)Természetesen nem hiányozhatott az "ipari oktatás" sem. Tanultak kötést pamutból és gyapjúból, "sőt gyöngyökkel, árnyaltan is". Horgolást gyapjú és selyemfonálból, fehér asztal-, ágynemű-, és felsőruha-varrást, zsinór és bársonyhímzést, fehérhímzést, "közönséges, francia és angol módra", pamut és cérnafonást és még néhány, ma már kihalt művészetet. Különleges kézimunka-iskolát gondoltak ki a "vasárnapi iskolára kötelezettek" alapos kiképzésére, a mindennapos iskolából már elbocsátott leányok számára. Évtizedekkel később ezekből az intézményekből alakultak ki a bajor "háztartási iskolák". Ezek közül az elsőt ismét az Iskolanővérek létesítették Ambergben, 1882-ben.

A tantervben "háztartási ismeretek" szerepeltek (főzés, kenyér- és kalácssütés, az élelmiszerek tárolása, diéta, ágynemű, ruházat és bútor gondozása, mosás,  vasalás,  tisztogatás,  kerti munkák,  csirkenevelés), kötés, varrás, fonás, foltozás; a népiskolai képzésre épülő felsőbb fokú ismeret-kiegészítés fogalmazásból és számolásból ("külön kívánságra egyszerű ipari könyvelés"), illemtan és betegápolás.
20 évvel később már 50 ilyen iskola volt Bajorországban.

A reáliskola feltalálása

A Kongregáció elemi, intézeti és ipari iskoláihoz idők folyamán egyre több továbbképző intézet csatlakozott, amelyekben mindenekelőtt kereskedelmi tárgyak, és idegen nyelvek tanulására kínáltak lehetőséget. A későbbi négy osztályos reáliskola Terézia anyának az Anger zárdában létesített háztartási és kereskedelmi irányultságú továbbképző iskolájából fejlődött ki! 1934 óta kultuszminisztériumi rendelet értelmében mindazon leányiskolák kiállíthatták a "középfokú érettségiről" szóló bizonyítványt, amelyek "olyan tanterv és órabeosztás szerint oktattak, amely hasonló volt a München-angeri Szegény Iskolanővérek házi leányiskolájához.
Terézia anya nem sajnálta a költséget, hogy leendő tanítónőinek – többnyire 60-80 között volt a jelöltek száma Münchenben – elsőrangú kiképzést biztosítson. A müncheni alapításhoz már első naptól hozzátartozott az elemi iskolai tanítónőképző és a kézimunka-tanítónőképző szeminárium. Részt vehettek a fiatalok idegen nyelvi tanfolyamokon (külföldi tanulmányi idővel), volt évfolyam a napközi otthoni nevelők kiképzésére is. Csak a sikeres vizsga után következhetett a beöltözés, felvétel a Szegény Iskolanővérek közé. Természetesen a jelölteknek nemcsak a szakmai ismereteit mérték fel, hanem hivatásukat és jellemüket is alaposan megvizsgálták.

Osztálynapló (Stadtamhof) A Szabály a következő követelményeket támasztotta a leendő nővérekkel szemben: "Nyílt, barátságos, derűs természet, munkakedv és elszánt akarat, hogy az engedelmesség igájába hajtják magukat. Nem őszinte, borús kedélyű, nehézkes, hanyag, határozatlan és lázadozó jellemek nem illenek bele a rendi életbe." Hogy az iskolanővérek nemsokára gyermek-napköziket is vállaltak, szintén a hajdani stadtamhofi hajósmester leányának a kezdeményezései közé tartozott. Volt ugyan már néhány ilyen intézmény Bajorországban. A dolgozó szülők gyermekeiről való gondoskodás szívügye volt a felvilágosult pedagógiának és vesszőparipája Lajos királynak is.

De ezek a "gyermek-megőrzők" az iskolához voltak hasonlók, teljesítményi követelményekkel dolgoztak, és fiatal tanítók vezették őket.
Teljesen más volt Terézia anya szándéka. Világosan kifejtette ezt levelében: "Az iskolanővérek a testi-lelki szempontból oly sokfelől veszélyeztetett gyermeki ártatlanság menedékhelyeinek tekintik ezeket az intézeteket. Ezeknek jutnak az emberré nevelés első feladatai: azaz megőrizni a gyermeki ártatlanságot, kifejleszteni a még szunnyadó szellemi erőket, helyreigazítani az előforduló neveletlenségeket, a természet kitöréseit, és anyai módon, inkább játszva, mint tanítva, külső illemre szoktatni őket, rávezetni gyermeki imákra, énekekre, így lerakni a gyermeki lélekbe Isten ismeretének és tiszteletének az alapját. – Ezen elvektől vezettetve veszünk át ilyen intézeteket. Nem azért, hogy idő előtt lehúzzuk a kicsinyekről a gyerekcipőt, hanem azért, hogy anyai védelemmel álljunk a gyermekek mellett, és segítő kezet nyújtsunk nekik."

Terézia anya óvoda-modellje, bár néha elutasította a nép, mint valami új divatú dolgot, előfutára lett a későbbi "óvodáknak". Frőbel és Montessori pedagógusok ismereteit egyesítette. A játék- és mozgási ösztönt éppúgy felhasználták, mint a kicsinyek gyakorlati képességeit. A nevelés a fantáziához és az érzelmekhez szólt, de az értelemhez is. Gyermekre méretezett pedagógia volt ez, amely különlegesen képzett nevelőket kívánt. Valójában Terézia anya óvónőképző intézete volt évtizedeken át az egyetlen Bajorországban.Az állam visszahívta onnan tanítóit. Terézia anya azonban ezeket a készségeket kívánta meg jelöltjeitől: zenei adottság, lélektani ismeretek, a gyermeki természet ismeretében való jártasság. Az egyéves kiképzési tanfolyamon többek közt rajzot, zenét, "megformálást", tornát is tanítottak. A gyakorlati munkát egy teljes éven át heti 15 órára tervezték. Ezt valamelyik napköziben teljesítették az óvónő jelöltek.

Wittmann atya kenyeret oszt A “gyermek-megőrző" kifejezést hallva manapság valami fontoskodó, fölösleges dologra gondolunk. Ilyen volt a Terézia anya alapította "leves-iskola" is, azon elhagyatott gyermekek számára, akik éhesen csatangoltak az utcákon. (Ez is olyan találmány volt, amelyet később a városi hatóság átvett.) Aki tudja, mekkora társadalmi nyomorúság volt azokban az időkben, amikor már gyermekeknek is éhbérért kellett dolgozniuk, nem fogja olyan könnyen orrát fintorgatni, hanem bámulni kezdi azt a szociális munkát, amelyet Terézia anya kezdett el München-Auban. (Még 1895-ben is félmillió gyermekmunkást alkalmaztak Németországban.)
Ebben a külvárosban, ahol Terézia anya elkezdte müncheni munkálkodását, nemcsak az elemi iskolát, a napközit, a kézi-munka- és a leves-iskolát tartották fenn a nővérek, hanem nehezen nevelhető gyermekek részére is létesítettek otthont. (A rákövetkező években már 18 ilyen intézményt szerveztek egész Bajorországban.) Először a nővérek hoztak létre olyan gyermek-napközit az országban, ahol az iskolai szünidőkben gondoskodtak a szegény gyermekekről.

Kezdetben fejcsóválva fogadta a lakosság az egyszerű nővérek szorgalmas, újító buzgóságát, de nemsokára általános csodálat váltotta fel ezt a magatartást. Gyakran látogatták az új intézményt a királyi család tagjai is, az új érsek, Karl August von Reisach pedig minden vendégét elvezette az Anger-zárdába, hogy "végül azt mutassa meg nekik, ami nála a legjobb." Au előváros magisztrátusa elismerően tanúsította, "hogy a Szegény Iskolanővérek gyermekei egyetlen tantárgyban sem maradnak el azoktól, akiket világi tanítónők oktatnak, erkölcsi érzékük fejlettsége azonban felülmúlja azokét anélkül, hogy fiatalos jókedvük - ami félreismerhetetlenül jellemzi a romlatlan ifjúságot – kárt szenvedne."
Az állami felügyelő hatóságok nagy tisztelettel értékelték a Kongregáció teljesítményeit. Régi látogatási jegyzőkönyvek gyakran azzal a felvilágosító megjegyzéssel dicsérik a valamely iskolában tapasztalt tanítási módszert, hogy az "olyan, mint amilyen az iskolanővéreknél szokásos, és nagyon eredményes".
Még néhány év, és ez az egyetlen nagyobb bajor eredetű szerzetes-társaság a katolikus egyház egyik legjelentősebb tanító szerzetévé növekszik.

Egész évszázadra szóló útkészítő munka

Az iskolai intézmények együttese, amelyet Terézia anya Münchenben – és később még számos más helyen elindított, útkészítő lett az egész 19. század művelődéstörténete számára. Kiderült erről a rejtekben kifejlesztett, világ felé nyitott, reális és modern nevelési felfogásról, hogy valóban iránymutató. A tanítónők képzettsége, a rendi iskolák színvonala, bámulatosan széleskörű szakmai színképével, újfajta gondoskodási hálózat a szegény szülők gyermekei részére, olyasmi volt, amelyet csak évtizedekkel később ért el az általános pedagógiai fejlődés.

Jutalomkönyvek (Stadtamhof) Terézia anya nevelő munkája megfelelt a művelődésre éhes kor igényeinek. Érdeme a szívós következetesség volt, amellyel tettekre váltotta azt, amiről sokan csak beszéltek. Az iskolanővérek elfogadták az új ösztönzéseket, pedagógiai mintákkal kísérleteztek, így a jövőbe mutató, széles körű tapasztalatokat szereztek. S minthogy Bajorország minden sarkában-szögletében szegény iskolanővérek működtek, ez a "szemléltető oktatás" az állami kiképzési programokra is hatással volt, előbbre vitte az általános iskolareformot.
Később maga a Rendi Szabály mondja ki:

"Az iskolanővérek minden nevelőintézetében, gyermekotthonában egészséges családi szellemet ápoljanak, és az úgynevezett tömegneveléssel szemben vegyék figyelembe az egyes növendékek különleges hajlamait, szükségeit, hogy ezeket nevelői szempontból értékesíthessék; ez a koronája a nevelői munkának."

Az állami vetélytársak többnyire a francia divatot követték, és így abba a veszélybe kerültek, hogy hiú hercegnőket nevelnek. Ilyen volt például az 1809-ben, a felsőbb osztályok gyermekei számára létesített münchen-oberangeri állami intézet, amely egészen a közelben helyezkedett el. Nemesek, katonatisztek, magasabb beosztású tisztviselők leányai látogatták. Ezen körök becsületkódexe és az úgynevezett társadalmi követelmények szerint igyekezett megvalósítani a képzést. A tanítási nyelv részben francia volt és a tantestület is részben francia tanítónőkből állott.

Egészen más kép alakult ki Terézia anyánál. A gyermekek munkálkodtak a zárdakertben, epret szedtek, segítettek a konyhában és a mosásnál, még esőben is a szabadban szaladgáltak (a főnöknő külön árkádokat építtetett rossz idő esetére, még egy kis fürdőt is létesített). Edzés, egészséges életre szoktatás, társas együttlét a csoportban és hiteles, a mindennapi életben megvalósítható vallásosság fontosabbak voltak az alapítónő szemében, mint a mesterkélt viselkedési szabályok. Iróniával jegyezte meg egyszer: nem olyan lányokat akarnak kibocsátani az életbe, akik "nem tudnak elviselni hangos szót anélkül, hogy sírva ne fakadnának, erősebb szelet sem tudnak eltűrni, ha kilépnek a szobából vagy a házból, már a muffot is magukkal akarják vinni, gyomruk nehezen emészti meg a jó, tápláló rozskenyeret, és sírni kezdenek, ha csak szóba is kerül, hogy munkához lássanak."
Vitatott volt a rendi vezetés módja. – Az addigi szokás szerint a női kolostorok a megyéspüspök vagy a velük párhuzamos férfi rend vezetése alatt álltak. Terézia anya azonban általános főnöknőként vezette a Kongregációt (bár kerülte ezt a címet), és csak a pápával szemben érzett felelősséget, mint a jezsuiták. Alapítójuknak, Szent Ignácnak ugyanaz volt a célja ezzel az egységes vezetéssel megvalósított központosítással, mint Terézia anyának: legyen a társaság rugalmas, bárhol letelepíthető és "átütő erejű".
Akkoriban bizonyos joghézag mutatkozott ebben a tekintetben. Róma helyzettől függően döntött. Csak 1900-ban szabályozták egyértelműen a modern női kongregációkat. Franciaországban a Barat Magdolna Zsófia és Billiart Julianna alapította tanítórendnek szintén hosszú ideig kellett küzdenie, hogy elismerjék központi jellegű rendi alkotmányát.

A müncheni anyaház Ismerjük azokat a nehézségeket is, amelyeket Ward Máriának és az "Angolkisasszonyoknak" kellett átélniük a 17. században, amikor elutasították, hogy a püspöknek vagy valamelyik férfi rendnek legyenek alávetve. Odáig fajult a dolog, hogy Róma minden rendházat feloszlatott, és Ward Máriát mint "eretneket, szakadárt, a Szentszék ellen lázadót" zárta börtönbe az inkvizíció Münchenben, éppen abba az Anger-kolostorba, amelyben kétszáz évvel később Terézia anyának kellett hasonló küzdelmet vívnia egyházi felettesével. "Szabadon beszéljen és cselekedjék, ahogyan a jog és a lelkiismeret kívánja!" – tanácsolta Terézia anya valakinek.

Sok példán szemlélhettük, mily bátran tudott maga is föllépni: Még a királyt is merte emlékeztetni arra, hogy foglalkozzék ügyével. Amikor Reisach érsek követ gördített az útjába, Rómához fordult segítségért. "Tisztelettel, de ünnepélyesen" tiltakozott Reisach érsek szabálytervezete ellen, "mert ha kinyilvánított akaratunk ellenére arra kényszerítenének bennünket, hogy aszerint éljünk, megszűnnénk az alapítók szelleme és akarata szerint Szegény Iskolanővérek lenni".
Magabiztosan írta 1852 áprilisában a pápának: "Szent Atya! Igaz ugyan, és nem tagadjuk, hogy Konstituciónk megszövegezését, vagy helyesebben mondva a Notre Dame Rend X. Ince pápától jóváhagyott, elavult szabályzatának revízióját ezideig elmulasztottuk, de nem tudjuk megérteni, hogy ezt így vetik szemünkre. Hiszen minden rendi közösségnek a saját tapasztalatából és életéből kell merítenie statutumát, hogy az megfelelő legyen, és alkalmazni lehessen. Szükség van ezért arra, hogy több éven át meglegyen, és a gyakorlatból merítsék a tapasztalatokat."
Akinek egyedül Isten az Ura és mérvadója, annak van bátorsága egyházfejedelmekkel is beszélni. Hiszen minden földi hatalom és azzal felruházottság oly kicsiny és jelentéktelen!

Terézia anya öntudatosságához és erős vezetői képességeihez feltűnő tapintatosság és tisztelet társult alattvalói iránt. Saját iskolai óravázlatát is odaadta áttekintésre kedves tanítványának, az akkor még csak 23 éves Friess Karolinának, aki később Észak-Amerika általános helynöke lett. Az volt a célja, hogy őt is belevonja ebbe, és meghallgassa alárendelt nővérei tanácsát. Szívesen helyezett egészen fiatal nővéreket nagy kolostorok élére. Ha azután az illető főnöknő valamiben hibázott, négyszemközt beszélte meg vele, és azt ajánlotta: "Ha elmentem, várjon még egy ideig!”
Az egyházi klauzúra-előírások miatt kezdetben azt kívánta Terézia anya, hogy közvetlenül egymás mellett legyen az iskola, a rendház és a templom. Engedményeket tett Amerikában, de később úgy vélte, eloszlottak már azok a kezdeti nehézségek, amelyeket maga is átélt. Karolina nővér azonban fölismerte, hogy ha fenn akarják tartani ezt a követelményt, lehetetlenné válik a rend további terjedése az Egyesült Államokban.